Szűz Mária a Béke Királynője Üzenetei Medjugorje-ből

 

2017. július 2.

Mirjana által kapott üzenet:

Drága gyermekek! Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra és összegyűltök itt, körülöttem, égi édesanyátok körül. Tudom, hogy szeretettel és reménnyel gondoltok rám. Én is szeretetet érzek mindnyájatok iránt, ahogyan legkedvesebb Fiam is, aki irgalmas szeretetében mindig újra elküld hozzátok, Ő, aki ember volt, és Isten, aki volt és aki van – egy és háromságos, Ő, aki testében, lelkében értetek szenvedett, Ő, aki kenyérré lett, hogy táplálja lelketeket és így megmentsen titeket. Gyermekeim, arra tanítalak benneteket, hogyan váljatok méltóvá az Ő szeretetére, úgy, hogy gondolataitokat rá irányítjátok és megélitek Fiamat. Szeretetem apostolai, betakarlak titeket palástommal, mert édesanyátokként szeretnélek megoltalmazni benneteket. Kérlek titeket, imádkozzatok az egész világért. Szívem szenved. A bűnök szaporodnak, túl sok a bűn. De a ti segítségetekkel, akik alázatosak, szerények, szeretetteljesek, rejtőzködők és szentek vagytok, szívem győzedelmeskedni fog. Szeressétek Fiamat mindenek felett és általa az egész világot. Sohase felejtsétek el, hogy minden testvéretek hordoz magában valami értéket – a lelkét. Ezért gyermekeim, szeressétek mindazokat, akik nem ismerik Fiamat, hogy az ima és a szeretet által, amely az imából fakad, jobbá legyenek, hogy a jó tudjon győzedelmeskedni bennük, hogy megmeneküljön a lelkük és örök életük legyen. Apostolaim, gyermekeim, Fiam azt mondta nektek, hogy szeressétek egymást. Ez legyen beírva a szívetekbe és az ima mellett ezt a szeretetet próbáljátok megélni. Köszönöm nektek.

 

2017. július 25.

Marija által kapott üzenet:

"Drága gyermekek! Legyetek imádság és Isten szeretetének visszfénye mindazok számára, akik távol vannak Istentől és Isten parancsaitól. Gyermekek, legyetek hűségesek és határozottak a megtérésben és dolgozzatok önmagatokon, hogy az életszentség igazság legyen számotokra, és az ima által ösztönözzétek magatokat a jóra, hogy kellemesebb legyen földi életetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

 

2017. augusztus 2.

Mirjana által kapott üzenet:

"Drága gyermekek, a Mennyei Atya akaratából vagyok itt veletek, annak édesanyjaként, aki szeret benneteket. Itt vagyok veletek, hogy segítsek nektek megismerni és követni Őt. Fiam itt hagyta lábnyomait, hogy nektek könnyebb legyen követni Őt. Ne féljetek. Ne legyetek bizonytalanok, én veletek vagyok. Ne bátortalanodjatok el, mert sok imára és áldozatra van szükség azokért, akik nem imádkoznak, nem szeretnek és nem ismerik Fiamat. Segítsetek nekik, testvéreiteket látva bennük. Szeretetem apostolai, halljátok meg magatokban a hangomat, érezzétek édesanyai szeretetemet. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok cselekedve, imádkozzatok ajándékozva, imádkozzatok szeretettel, imádkozzatok munkával és gondolattal Fiam nevében.

Minél több szeretetet adtok, annál többet fogtok kapni. A szeretetből fakadó szeretet megvilágosítja a világot. A megváltás szeretet, és a szeretet végtelen. Amikor majd Fiam újra eljön a földre, szeretetet fog keresni a szívetekben. Gyermekeim, sok  szeretetcselekedetet vitt végbe értetek. Arra tanítalak benneteket, hogy ezeket lássátok, megértsétek és megköszönjétek azzal, hogy szeretitek Őt, és mindig újból megbocsátotok felebarátaitoknak, mert Fiamat szeretni azt jelenti: megbocsátani. Fiamat nem szeretitek, ha nem tudtok megbocsátani, ha nem próbáljátok megérteni felebarátaitokat, ha ítélkeztek. Gyermekeim, mit ér az ima, ha nem szerettek és nem tudtok megbocsátani? Köszönöm nektek."