Abortusz

106.35-39 zsoltár

"Elvegyültek a pogányok közé és összeadták magukat a pogányokkal és cselekedeteiket utánozták, és eltanulták. A pogányok bálvány isteneinek szolgáltak és ez lett végül a vesztük. Saját fiaikat áldozatul adták, és lányaikat a démonoknak, a gonosz szellemeknek. Ártatlan vért ontottak, saját fiaik és lányaik vérét Kánaán bálvány isteneinek áldozták. Vérrel szennyezték be a földjüket, az országot és bemocskolták, megfertőzték magukat cselekedeteikkel és hitszegésük miatt hűtlenekké, paráznákká váltak tetteik gonoszsága által."


 >>> Teremtőnk - Magasságbeli Istenünk gyöngéd és irgalmas szeretetével hívja haza az emberiséget, az Ő gyermekeit <<<


 Magasságbeli Istenünk az abortuszt súlyos bűnnek - gyilkosságnak  - tartja!!!

>>> http://ichtys.hu/mellekletek/No%20abortus!.pdf <<<

A fenti szavaival Magasságbeli Istenünk szentségének - szeretetének teljes hatalmával - igazságosságával száll szembe e bűnnel is, és a mögötte húzódó lázadó szellemiségekkel. Aki érintve érzi magát az ne felejtse el, hogy Isten a megtérő bűnöst mind a mai napig várja szeretetével és irgalmával, hogy megbocsáthasson ... Janicsári állapotunkból kiszabadítva haza vezet az Atyai házba - az Ő országába - és isteni természetének szentségébe öltöztet, hogy az Ő Szeretetének lányai és fiai legyünk!

Jézus Krisztus szavai:

Napjaitokban súlyos bűnök, gyermekgyilkosságra irányuló kezdeményezések történnek kizárólag a béke és a fejlődés nevében. Gyilkosságok, csalások, korrupció, lázadások és hamis tanúskodások szemléletes képet mutatnak arról, mivé lett ez a nemzedék. ... Bővebben >>>

Szent Szűzanyánk szavai:

... Fiaim és leányaim ártatlan vérét ontják, hogy odaadják a Sátánnak. Ezt az ártatlan vért mint áldozatot ajánlják fel a gonosz léleknek. A Sátánnak az a terve, hogy kiszakítsa ezt a világot a teremtés keretéből, mindannyiatokat megsemmisítsen és elégessen a lángokban. Egyetlen nagy áldozattá akar tenni benneteket.
  Kiáltok és sírok, véres könnyeket ontok, de kevesen szentelnek figyelmet neki. Isten el fog jönni hozzátok, de nem tudjátok, hogy mily módon. ... Bővebben >>>

A fenti prófétai üzenet legtöbb egyházban még nem elfogadott és többnyire üldözött. Igazságtartalma mégis egyezik és különösen konkrét az abortusz tekintetében is az egyházak meglátásával.

Mindez így még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy eddig az egyházakban kimunkált érzékenység ezen bűnök felszámolására az nem emberi kitaláció, hanem a Szentlélek Isten műve!!!

A tisztátalanság, a sötétség üldözi Isten tisztaságát és világosságát az egyházakban és az egyházakon kívül ... A prófétákat mindig is üldözték! Miért? Mert az Igazságot - Istent hirdették ... 


Ezek az üzenetek, tanítások utolsó lehetőségek mindazok számára akik megkeményítették szívüket, Isten figyelmeztető Szeretete ellenébe:

>>> AZ IDŐ BETELT <<<

Isten a köveket szólaltatta meg amikor vér folyik világszerte Jézust és Máriát megjelenítő szobrokból és képekből ma is ...


Isten szavára, kérésére oda kell figyelni minden időben. Ő azért szól, mert veszély közeleg és megmenteni szeretne ... Fatimában gyerekek által szólt, és nem hittek nekik, hogy Isten szól ... nem tették meg az illetékesek Isten akaratát, kérését és Oroszország kommunizmusa megnyomorította ennek nyomán a fél világot ... Isten ismételten szól az abortusz leállítását kérve, mert ez vezet a liberális perverz társadalomhoz a vészthozó undoksághoz ...

A Fatimai látnok Lucia növér ezt nyilatkozta: "A mi Urunk és a sátán birodalma közötti végső ütközet a házasságról és a családról fog szólni." (01:04:25)

De azt is hozzátette Lucia növér: Ne féljen – tette hozzá –, mert aki a házasság és a család szentségéért dolgozik, mindig szembenállással és különféle támadásokkal fog találkozni, mivel ez a sorsdöntő kérdés. Azzal zárta: de a Szűzanya már eltiporta a fejét. Minderről bővebben tájékozódhatunk itt: https://christianae.wordpress.com 


Mijo Barada 4 gyermekes családapa prófétai küldetése által - több kontinens meghívott lelkigyakorlat adója - konkrét összefüggéseket láttat Isten általa az abortusz okozta bűnök családfákra és a nemzetekre okozott hatásáról. Döbbenetes amint Zágráb egyik egyetemén az a kutatási eredménye ami kimutatta azt, hogy a drogosok több mint 90 % -ka abortusz utáni foganásból kerül ki: http://eleyson.hu/audio/mijo-barada/C-Fuzerradvany-2017/03-MijoB%20-%20C%20F%C5%B1z%C3%A9rradv%C3%A1ny%202017.mp3


Gloria Polo Ortiz tanuságtétele is erről szól: http://eleyson.hu/audio/gloria-polo/
Mijo Barada a harmadik előadása elején (Mijo-Barad-2017-Kecskemét-3.mp3) ugyanazt mondja: http://eleyson.hu/audio/mijo-barada/A-Kecskemet-2017/


 Szent II. János Pál pápa:

"A művi abortusz erkölcsi súlya teljes valóságában akkor mutatkozik meg, ha meggondoljuk, hogy emberölésről van szó, és figyelembe vesszük sajátos minősítő körülményeit is. Akit megölnek, olyan ember, aki jelentkezik az életre, azaz olyan ártatlan, hogy ennél ártatlanabbat el sem lehet képzelni: soha nem tekinthető támadónak, még kevésbé jogtalan támadónak! Gyenge, annyira tehetetlen, hogy még egy újszülött sírásának és nyöszörgésének védekező jeleitől is meg van fosztva. Teljesen rá van hagyva annak oltalmára, aki méhében hordozza. S mégis, olykor éppen ő, az anya dönti el és kéri a meggyilkolását, vagy ő maga hajtja végre."

"Ma azonban az abortusz bűne súlyosságának tudata sokak lelkiismeretében fokozatosan halványodik. Elfogadása a gondolkodásban, a szokásokban, sőt magában a törvényhozásban az erkölcsi érzék nagyon veszedelmes válságának beszédes jele, mert ez az érzék egyre képtelenebbé válik a és rossz megkülönböztetésére még az élet alapvető értékei tekintetében is." - Evangelium Vitae 

Forrás: Lelki adoptálás - facebook

Szent II. János Pál pápa breviáriuma:

"Kegyetlenség áldozatainak temetője

Az emberi kegyetlenség áldozatainak temetője századunkban mérhetetlenül nagyra nőtt azoknak a meg nem született, védtelen gyermekeknek tömeges elpusztításával, akiknek arcát még saját édesanyjuk sem ismerhette meg, miután beleegyezett vagy a külső nyomásnak engedve hagyta, hogy gyermekét megfosszák életétől, mielőtt megszülethetne. Pedig ezek a gyermekek már megfogantak, már éltek, fejlődtek anyjuk szíve alatt, mit sem sejtve a rájuk leselkedő halálos veszedelemről. Azután amikor a veszély elérte őket, ezek a védtelen emberi lények védekezni próbáltak. Kamerák is megörökítették azt az elkeseredett harcot, amit a meg nem született gyermek vív anyja méhében az agresszió ellen. Láttam egyszer egy ilyen filmet - és a mai napig nem tudok szabadulni az emlékétől."

Forrás: andorkat.hu


Sokak megbizonyosodhatnak az alábbiakban is, hogy ezt nem a keresztények találták ki hanem Isten figyelmeztet folyamatosan, hogy ezt a 'legális' tömegmészárlást leállítsa amely sok bajt vonz a családokba: 

Dél- Koreában a Szeplőtelen Szent Szűz figyelmeztetett véres könnyeket ontva sok éve (51':40): https://youtu.be/KbnhxmW_ddU

"1985-ben Dél-Koreában Isten Anyja a Szeplőtelen Szent Szűz a Nadjui üzenetekben különös nyomatékkal utalt a magzatelhajtás következményeire. Julia Kim látnoknak azt mondta: "Ezek a parányi emberek azért könyörögnek, hogy szabad legyen élniük. Kinek a szenvedése borzasztóbb annál mint ezeké az ártatlan lényeké? Akiknek kiszakítva anyjuk méhéből ilyen kegyetlen halállal kell meghalniuk ..." Ez nagyon bántja Jézust és a Szűzanyát. Különösen szomorú, hogy milyen tudatlanok és közömbösek azok a szülők akik megölik saját kisgyermekeiket. Ezek áldott életek ..."

Döbbenetes a fentiek fényében hallani Szent II. János Pál pápa szavait ugyan csak 51':27 -tól: https://youtu.be/rHzhDgxbRys?t=3125  (https://youtu.be/zOupgBfPVmw?t=86 A fehér ruhás vándor c. fil Etalon Kiadó)

"Elutasítjátok-e a pénz bálványozását, a birtoklás vágyát, a fényűzést, a könnyű pénzszerzést? - Igen! Elutasítjátok-e a hatalom kísértését, a mások feletti uralmat, inkább végeztek-e testvéri szolgálatot Jézust követve? - Igen! Nemet mondtok-e a kísértésre? Elutasítjátok? - Igen! Nemet mondtok-e a kísértésre? Igen! Elutasítjátok-e a szex bálványozását mint puszta örömszerzést - Igen! - ami megakadályozza Krisztus követését a kereszt imádatában? - Igen! A bálványt, a bálványt ami képes kiölni a SZERETETET!" ( A szent pápára nem jellemző módon mos kivételesen egyre dühösebben, haragvóan szólítja fel a fiatalokat a bűn, a kísértés ellen, mert tudja, hogy ez az ami a sötétségbe taszítja a fiatalokat és félti őket ... Mint Krisztus helytartója  -a fiatalokat védve - haragvóan száll szembe a sötétség és a halál hatalmasságaival! - szerkesztői megjegyzés)

Igen! A szex bálványozása képes kiölni a SZERETETET! Ez kiégéshez vezet és az egyik következménye a lelkiismeret kiölése, hogy a megfogant életet a magzatkorú gyermeket "kiölni" - mint a SZERETETET - mert útjában van a szex bálványozásának! A bűn bűnt szül, és az előbb utóbb halált okoz ... majd valakinek a lelki és testi halálát ...

------------------------------------------------------------------------------------

Azt is beláthatjuk könnyen, hogy a szabad-szerelem és az abortuszok között rendszerint összefüggés van. Erre leginkább az 51 (perc) mint szám hívja fel a figyelmet a fenti két dokumentumfilmben. Úgy is lehet értelmezni, hogy az 5.1 a Ne ölj! 5. parancs első (1) pontja az az, hogy az emberi életet (a lelket) - a fogantatással kezdődően - első (1) létező állapotától tiszteletbe kell tartani és nem szabad megölni. Nem szabad a lélekből kiölni a szeretetet, az élethez vezető utat bűnös promiszkuitással fertőzött önző szexel, mert az előbb utóbb öléshez (lelki halálhoz), a magzatkorú gyermekek, a legvédtelenebbek meggyilkolásához vezet. Amely valójában véráldozat bemutatás olyan démonoknak amelyek erőt kapnak ebből a "bűn-táplálékból" mint bálványimádási véráldozatból, hogy még több hatalmuk, lehetőségük legyen az érintett családfákon, hogy így egyre hatékonyabban tudják az emberi közösségeket promiszkuitással fertőzött szexel sújtani újabb véráldozatok reményében, hogy bűnös vészthozó undokságaikat leuraló hatalmukat kiterjeszthessék a nemzetekre és a világra!


Kalkuttai Szent Teréz anya: 

„Számomra azok a nemzetek a legszegényebbek, amelyek engedélyezik az abortuszt, és félnek e csöppségektől, félnek a magzatkorú gyermekektől” 

"Ha egy anya megölheti saját gyermekét, akkor mi akadályozza meg a többi embert, hogy egymást megöljék?" 


Barsi Balázs OFM:

Az Igazság szabaddá tesz: http://eleyson.hu/audio/szentbeszedek/Az%20Igazs%C3%A1g%20szabadd%C3%A1%20tesz%20-%202018-01-02.mp3

Barsi Balázs atya tanítása az abortusz ellen: http://eleyson.hu/audio/ferencesbeszedek/abortusz-2018.05.22_19-25-az_igazsag_szabadda_tesz.mp3


Böjte Csaba OFM:

"Az abortusz 7-8 millió áldozata nagyon hiányzik innen a Kárpát-medencéből. Afrikában húsz évvel ezelőtt 500 millió alatt volt a népesség száma, jelenleg egymilliárd fölött van. A gyerekek közül sokan nem járnak iskolába, 13-16 évesen már gyereket szülnek. Ez a nők kitörési lehetősége, nagyon sok gyereket vállalnak. Azt hiszem, ez a legnagyobb kérdés itt. Márton Áron azt mondotta, hogy az erdélyi csatát nem a magyar katonák, hanem a magyar anyák veszítették el. Azt gondolom, Európát nem a katonák fogják elveszteni, hanem az európai asszonyok."

Forrás: Magyar Kurír


Balczó András, olimpiai bajnok magyar öttusázó, 12 gyermek édesapja:

"Hatmillió abortuszt nem lehet kitakarítani anyák, jóváhagyó apák, ítéletvégrehajtó nőgyógyászok lénye mélyéről, nincs az a hatalom, csak annak a nevében, akinek adatott minden hatalom mennyben és földön, annak a Jézusnak a nevében lehet feloldást kapni. Ő azt mondta: „Amit a földön megoldotok, a mennyben is oldva leszen”. De ehhez eléje kell állni és mondani: „Uram, Nélküled éltem és döntöttem, elsősorban Ellened vétkeztem, könyörülj rajtam!” Ennyi. (…) Ha ebben a kérdésben nem lesz valamiféle fordulat, semmi jóra nem számíthatunk. Sem az egyes ember, sem a nemzet."


Dr. Csókay András:

"Amióta Watson és Crick leírta a DNS térszerkezetének modelljét, tudjuk, hogy az élet a fogantatás pillanatában kezdődik. Attól, hogy valamit nem kezelünk evidenciaként, vagy nem ismerünk el, attól az még roncsol a mélyben.
A magyar orvosok a műtőkben úgy operálnak, hogy esetleg egy másik műtőben mellettük aznap három gyerekgyilkosságot követnek el.
Lehet azt mondani persze, hogy ez engem nem érdekel, mert nem én csinálom, de mégis ott zajlik a környezetünkben, és hatással van ránk.
Régóta tudjuk, hogy a vétkesek közt cinkos, aki néma, és ez óriási rombolást okoz.  

Forrás: Tégy az abortusz ellen 


Az egész ott kezdődött amikor bevezették a világba az abortusz legalizálást az Isten ellen lázadó tudósok és filozófusok agymosása nyomán azzal a "felfedezéssel", hogy a megfogant élet az csak egy sejt csomó és nem több... Mindezt kölcsönösen, egységesen és egyetértésben elfogadták azok a politikai rendszerek amelyek látszólag ellenségekként feszültek egymás ellen: kommunizmus és  a demokráciára épült liberál-kapitalizmus egyetértenek abban, hogy az abortuszt be kell vezetni a társadalmaikban... Heródes is félt Jézustól és arra vetemedett, hogy megöleti az egy éves gyermekeket abban a városban ahol gondolta Jézust is találja. Aztán a fia Antipász is folytatta apja örökségét a maga módján:

 

 

"Az egybeolvadt álarc mögött pedig ugyanaz a színjátékos. Mindegy minek nevezzük, de az Isten országának ellensége, ez a lételeme. Jézus elítélésének napján is hamar egymásra találnak a sötétség cimborái, ahogy Szent Lukács írja: 'Ezen a napon Heródes - Antipász (aki fia Heródesnek aki egy éves csecsemőköt öletett ...) és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak' (Lk 23,12)" - Pajor András atya

Sem Magyarországnak sem a világ egyetlen Nemzetének sincs jövője ha nem fejezik be a gyermekgyilkosságot, az abortuszt. Addig amíg ebben megalkusznak - sok más súlyos bűnnel együtt - addig nem nevezhetjük országunkat "Keresztény Magyarországnak", és így nagy veszélynek tesszük ki magunkat, mert a sötét démoni erők ordító oroszlánként járnak körbe, hogy kit nyeljenek el ... és az ő területük a bűn amin behatolhatnak az emberek lelkébe ... Naponta kell szembesülnünk a tisztátalan, csúnya beszéddel, a szexuális perverziók, fajtalanságok ránk zúduló tömegével, a gyermekeken elkövetett erőszak, megrontás súlyosságával, a szétszakított családok nyomán szenvedő gyerekek jajszavával, a kábítószer és alkohol függők tömegével, a depressziós betegek egyre sokasodók létszámával amely sok esetben öngyilkosságba torkollik ... Ha mindezen felsorolt szörnyűségeknek az okát szeretnénk tudni, hogy mi miatt van akkor ki kell mondanunk - Isten a mai napokra vonatkozó szavát, akaratát ismerve -, mert nagyon konkrét ok a gyökere és ez nem más mint: a gyermekgyilkosságok

Nagyon jól tudjuk, hogy a kommunizmus egyik hozadéka az abortusz és ezzel egyetért a liberál-kapitalista "demokratikus" ellenpólus, mert mindkét ellentétes társadalmi szekció ezt fenntartja a mai  napig. Mint két egymásnak feszülő Isten ellenes hatalmi rendszer valójában paktumot kötött az Isten ellen lázadó sötét erőkkel és hatalmát az ártatlan gyermekek vérének a feláldozásával vásárolja meg nap mint nap ... Az ember alapvetően jóra van teremtve és valójában nem tud belegondolni abba a gonosz gondolkodás módba amely a lázadó sötét erők sajátja és ami janicsárrá rabolja és manipulálva, agymosással saját léte ellen uszítja az emberiséget tisztátalanságba, perverzióba és így megsemmisítésbe taszítva úgy hogy már a végén az anya méheket emberáldozati oltárokká formálja át ...

Ezt jól látta a rendszerváltásról szóló írásában Pajor András atya "Az ördög két zsebe" címmel vezetve fel: "Amit sokan sokáig felszabadításnak mondtak, az nem volt egyéb, mint egyszerű nagyhatalmi cserebere az ördög egyik zsebéből a másikba. A háború után az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió Potzdamban elosztotta Németország területét, Jaltában pedig Közép-Európáét. A nácizmus történelmileg kifulladt, de a Sátán eszköztára korántsem. Az átkos rendszer nyomába lépett a szocializmus és a liberál-kapitalizmus, és éppen ez a kettősség volt a nagy ördögi csel, mert a két világrend negyven éven át ellenségként mutogathatott egymásra, elhitetve a kisemberek sokaságával vagy azt, hogy a másik a rossz, vagy pedig, hogy az a rossz, amiben mint ellenzék, a másik bálványozójaként él.

Éppen a mai Magyarországon látjuk a legelevenebben, hogy a kettő lényegileg azonos, az egybeolvadt álarc mögött pedig ugyanaz a színjátékos. Mindegy minek nevezzük, de az Isten országának ellensége, ez a lételeme. Jézus elítélésének napján is hamar egymásra találnak a sötétség cimborái, ahogy Szent Lukács írja: 'Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak' (Lk 23,12). Forrás: http://maranatha.uw.hu/megszallas.html

Pajor András atya ma is jó látja, hogy a tolerancia diktatúrája mögött ki van, és ki az aki janicsárokká formálja fiataljaink tömegét: 

https://megegymagyart.com/veget-kell-vetni-a-magzatpusztitasnak/

http://www.demokrata.hu/hir/video/abortusz-helyett-video


 

>>> Egy gyermekorvos vallomása <<<

Nem fogod elhinni mi történt Andyvel, a lányos játékokkal játszó kisfiúval! Igazság, amit tudnod kell!

>>> Összefogás egy abortuszmentes Magyarországért <<< 

https://777blog.hu/2018/08/09/osszefogas-egy-abortuszmentes-magyarorszagert/



Az Igazság nem az emberek kollektív tömegének szubjektivitásából eredő jónak tartott "valamije" amit úgy tüntetnek fel minden esetben mint objektív valóságot és amely nagyon változékony ... és amely mindig egy erőszakosabb csoport akarataként jelenik meg mint pl. a tolerancia diktatúrája (vagy a relativizmus diktatúrája), hanem Valaki Akihez igazodni kellene és Akit elismerni kellene, és Aki tudja mi a jó és mi a rossz az embernek. Mert az ember lázad Isten ellen és nincs benne alázat, hogy elfogadja és elismerje az Igazságot ezért magának határozza meg, hogy mi a jó és  mi a rossz és ezt rendszerint úgy sikerül megalkotnia, hogy előbb vagy utóbb gyilkolás lesz belőle ... mint ahogy ma az ABORTUSZ is az ..

A tolerancia bálványozásának a korában a látszólagosság mögött valójában gyilkos erőszak húzódik meg és 'megfeledkeznek' az igazi, életet adó és védő szeretetről, és a legvédtelenebbeknek - a megfogant gyermekeknek - az élethez való jogát sem tolerálják, hogy embernek tekintsék őket - akiknek joguk van az élethez ... Pedig a fogantatás pillanatától ugyanolyan emberek mint egy 70 kg -os ember ... De vannak akik eldöntik errefelé, hogy 12 hét előtt meg lehet ölni azt akit 12 hét után már nem (de ezt is folyton változtatják)... Mindezt a nők szabadság jogának álcázva megnyomorítanak milliókat ... A nagyobb térfogatunk és súlyunk nem jogosíthat fel minket a parányi emberi életek kioltására ... Ha egy markolóval darabokra szednének az durva gyilkosságnak számít ... Ez történik az abortusz esetén ...

Ma valójában ember áldozatokat mutatnak be az anyaméhen belül amelyet a szexuális tisztátalanságokkal, perverziókkal véráldozati oltárokká alakítottak át ... A testi élvezetek útjába került ... El kell távolítani, mert időszakosan akadályozza a folyamatos testi élvezetet ...  Pontosan ugyanaz történik mint az azték, maja, inka kultúrákban ... , csak mindez az anya méhben, az anya szabadság jogán... Az említett kihalt kultúrák a sötét szellemi erőket elégítették meg az ember vérrel ... Ma ugyan ez történik a "modern" korban. Démonokat zúdítanak a családfákra és a társadalomra ezek a durva magzatkorú-gyermek véráldozatok az anyaméhben ... Ezért van annyi depressziós ember, sivár hangulat a városokban... A drogfüggőség egyik gyökere rejlik ebben a társadalmi bűnben (lentebb: Mijo Baradának megmutatta a Szentlélek)

Hol vannak az azték, maja, inka kultúrák ? Pedig nagyon fejlettek voltak: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9r%C3%A1ldozat

Az aztékokat Isten Szentséges Anyja Guadalupei megjelenésével vezette a keresztény hitre és így számolta fel az ember-áldozatokat e nép körében, és a mexikói nép kereszténységre születése innen származtatható. A Guadalupei kép hasonlóan a Turini lepel képhez Isten erőteljes csodás jele az emberek között amely a modern technika korára is tartogat meglepetéseket.

A Guadalupei Madonna képjelrendszere megértette a bálványimádó bennszülöttekkel, hogy helytelen égitestekben imádni Istent, és évente tízezrével fiatalok vérét áldozni neki. A Szent Szűz példáját követve, az igaz Istent kell imádni, aki saját Fiát áldozza fel az emberiség üdvösségéért – egyszer s mindenkorra. A képről felismerték a Szűzanya hatalmát is, aki összezúzza a kő-kígyót, a Sátánt. A sokat szenvedett aztékok megtalálják a továbbélésükhöz szükséges természetfeletti létmagyarázatot, és az evangélium fényében felismerik emberi méltóságukat s földi küzdelmük végső célját. - http://mek.niif.hu/03600/03635/03635.htm#33

Egyetlen emberi kultúra, nép sem fog fenn maradni (mint ahogy az azték, maja, inka kultúrák is eltűntek) akik ezt a véráldozatot művelik ... És akik ilyen dolgokban segédkeznek vagy ilyet tesznek, tettek azoknak a lelki békéjük nem ugyanaz akik mindebbe nem keveredtek bele ... Hisz démonokhoz láncolták önmagukat és családfájukat... Mindazok viszont akik belátják, hogy ez gyilkosság és abbahagyják ezt az őrületet, azoknak Isten megbocsájt és teljességgel visszaadja lelkük békéjét az Ő gyógyító érintése által ... Ezt már nagyon sokan átélhették, megkaphatták ...


A keresztet levetetnék mindenhonnan de óriás plakátokon hirdethetik a HELL (magyarul POKOL-!) - energiaitalt amin egy démoni fej is látható. Ez nem más mint szimbóluma, megtestesítője annak, hogy a lázadó sötét erők miként itatják a bűnt az emberekkel és mindezzel nyíltan vállalja, hogy a pokolba rántja az emberiséget ... Csakhogy Istennek is van egy-két szava mindehhez ...

Érdekes megfigyelni, hogy ebből a HELL -es ital dobozból találunk a legtöbbet eldobálva ... Kik azok akik gátlástalanul rendszerint szemetelnek? Ők a megsebzett emberek akik janicsári sorban rabként teszik azt amit a sötét erők diktálnak: kívülről és belülről a bűn nyomán...

"Erről ismerhetők föl Isten fiai és az ördög fiai: mindaz, aki nem cselekszik igazságot, nem Istentől való, de az sem, aki testvérét nem szereti." http://szentiras.hu/KNB/1J%C3%A1n3

Az IGAZSÁG - SZERETET és nincs SZERETET IGAZSÁG nélkül, mert akkor az nem szeretet!

Az igazság megcselekvésének az egyik módja, hogy vesszük a bátorságot és kimondjuk, nem félelemből hanem szeretetből egymás megmentéséért, mindezt úgy, hogy Istenre figyelve az Ő akaratából gyökerezzenek tetteink, beszédeink. Ha nem tesszük a felelősség súlya minket is terhel, mert vétkesekkel cinkos aki néma ... Ezekiel 3, 17-21

Bűnt lehet gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással is elkövetni ...


A mai ember nagyon gyenge a bűnnel szemben, pedig erőssége a SZERETET lehetne amely nem egy személytelen cselekvés sorozat hanem az Élő Isten a Magasságbeli! Akik az Élő Istent a Szeretetet választották életükben azok nagy dolgokat tehettek kis emberekként. Többeket ismerhetünk: Kalkuttai Szent Teréz anya, Szent II. János Pál pápa, Roger testvér, Bőjte Csaba ferences ... 

Az emberiség Isten nélkül a "saját" érzéki vágyainak az áldozatává válik. Nem tudnak uralkodni az emberek a szexuális késztetések belső és külső hatásai ellen és függővé is válnak. Az állatvilágnál is alacsonyabb fajtalanságokra vehetők rá tömeges méretekben ... Aztán mindez oda fajulhat, hogyha megfogan egy élet akkor jól jön a mai hitetlen tudósok és filozófusok által feltálalt agymosás, az elfogadtatott elmélet, hogy a megfogant élet az csak egy sejtcsomó és még 12 hétig sem nevezhető embernek az az eltávolítható vagyis megölhető. A bűn bűnt szül és előbb utóbb halált okoz és ez a legvédtelenebbeken, a megfogant emberi életeken következik be a legdurvábban. Az emberek többsége nem tudja mit cselekszik ... Jézus a kereszten mint az Istenfia és az Emberfia imádkozott mindenkiért aki meg lett vezetve és nem tudja, hogy mit cselekszik: Atyám bocsáss meg nekik mert nem tudják, hogy mit cselekszenek! De aki tudatosan tudva vezette be az emberiséget a gyermekgyilkosságokba és annak tömeges elfogadtatását az abortuszon keresztül annak nagyobb a bűne ...

Isten az embert jónak teremtette és a Sátán irigységében megtámadott minket és el akar pusztítani. Isten az embert öröktől fogva akarta, és minden egyes embert akar a mai napig is, akkor is ha valaki törvénytelenül fogant ... A fogantatás módja össze van kuszálva törvénytelen szexuális kapcsolatokkal ... És ezt Isten jól tudja. De ettől az élet amely egy férfi és egy nő között létre jön az az  Isten eredeti elgondolása, hogy: teremtsünk embert. A lázadó sötét erők az ember megteremtésének pillanatát utálják és lázadnak ellene teljes természetfölötti hatalmukban beteges irigységükben. 

Megtarthatták természetfeletti képességüket de elszakadásuk következményeként nem tartottak igényt Isten Szeretetére amely azt eredményezte, hogy megálltak a szeretet növekedésében - a további minden fejlődésben - és akkor kiderült, hogy Isten nélkül üresek és valójában abból tudnak gazdálkodni csak amit addig Istentől kaptak és az is kiderült, hogy nem istenek hanem teremtmények és nincsenek belső élet tartalékaik és Isten nélkül üresek ... Ekkor rájöttek, hogy az emberek fiaitól tudnak "életet" rabolni akikbe Isten folyamatosan árasztja Életét ... Ezért haragjukban és irigységükben nem kímélték az embert és gátlástalanul kezdték kizsákmányolni. Vagyis élősködnek rajtunk bűneink nyomán. Rájöttek arra, hogy ha Isten ellen bűnbe taszítják az embert akkor kirabolhatják az ember lelkét és amit ott találnak az ideig óráig elegendő ... Ezt a magatartást mindennek lehet nevezni csak szeretetnek nem. Ez a lehető legjobban a gyermekgyilkosságokban tükröződik és a megszületett gyermekekben a megrontásban, az erőszakban a felnőttek részéről akiket janicsárokként az ujja köré font a lázadó és rabol és pusztít. Akik gyermekeket gyilkolnak azoknak rendszerint nagy hatalmat ad a világ javaiból és ezt annyira következetesen csinálták a sötét lázadó erők, hogy az emberek egy része értelmileg belátta, hogy minél többet gyilkolnak annál több érzéki élvezethez és egyre nagyobb hatalomhoz jutnak. A félelem költözött ezek után az emberek szívébe és innentől ha kiszállni akartak nagyon nehéz volt ... Manapság több embertestvérünk lehet a gonosz fogságában akik nem akarják ezt a sötét dolgot tovább szolgálni  csak nem tudnak belőle kiszállni.

De Isten továbbment és megérintette az élettelen anyagot és amit megérintett az élővé vált. Ezt Jézus Krisztus az Élő Isten Fia mutatta be amikor az élettelen földből származó kenyeret megérintette és azt mondta, hogy ez az Én Testem. És onnantól az nem sima, a föld porából származó kenyér hanem Isten maga, mert eggyé vált a földből származó kenyérrel. Ez a momentum hirdeti, hogy Isten a Szívét tette bele a kenyérbe és ezt a kenyérrel eggyé vált Szívet helyezi el az ember érzékiséggel megterhelt szívének helyébe és lesz eggyé vele.  Mindezt nem az ember szabad akaratát megerőszakolva hanem meghívja az embert abból a bűn sár-tengerből amelybe a sátán irigységébe beletaposta és az állatnál is alacsonyabb rendűvé tette. Ebből a bűn-sártengerből az ember ha akarna is már nem tud önmaga kiemelkedni de Isten Jézus Krisztusban az Ő életető vérével kiváltja Örök Áldozatot hozva érte. Örök Áldozatot, mert Örök Életre szól! A bűn itala helyett saját vérét ömleszti a bűnnel fertőzött emberi vér helyére. Annyira kész újjá teremteni az embert ebből, hogy az embernek mindene új lesz szíve, vére, teste ... Egyedül a szabad akarata marad meg amellyel mindig rendelkezhet. Az ember belátja, hogy a szabad akaratát ajánlja fel Istennek és tartsa is Nála minden időben, mert csak akkor lesz igazán szabad az Isten gyermekeként élni ha kölcsönösen ő is Istent választja szabad akaratból minden pillanatban, hogy minden szíve dobbanásával Isten mellett döntsön szabadon. És mint Isten gyermeke akkor Isten értünk élő szívétől tudhatja, meg mi a Szeretet szerinti - az Isten szerinti - jó és mi a rossz. Mi az életre vezető és mi a halál.  Szép amint Isten az embert életre kelti. Mert Isten Élet és amit megérint az élni kezd ... Az ember teremtése még nincs befejezve ...

 >>> NEM ENGEDEM, HOGY EGYHÁZAM ELPUSZTULJON <<<


 

Mária és Jézus, akkor és most – Miért védendő kincs a magzat, aki már az anyaméhben felujjong?  Forrás: kepmas.hu

A Szentírás szerint a néhány hetes megfogant Életet Mária méhében Erzsébet rokona Életnek ismeri el: 

36Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak,37mert Istennek semmi sem lehetetlen«. (Ter 18,14; Jób 42,2) 38Mária erre így szólt: »Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.« És eltávozott tőle az angyal. 39Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. 40Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. 42Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? 44Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. 45És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.«  (Lukács 1, 36-45)
 


Szent II. János Pál pápa édesanyjának abortuszt javasoltak >>>

Andrea Bocelli édesanyjának abortuszt javasoltak >>> 

Hodász András atya édesanyjának is abortuszt javasoltak >>>

Az ENSZ "szakértő" nem hagyná életben a fogyatékos embereket születésük előtt: https://www.facebook.com/CitizenGOMagyar/videos/1492536880801024/?id=100015611147642

>>> De ma már ott tartunk, hogy egészen születésig megölhetik a gyermekeket!!! <<<

Akik így gondolkodnak hallgassák meg Mijo Barada beszédeit, hogy mit tett Isten a gyerekeikkel akiket az orvosok abortálni akartak ...

Érdekes ...  Az amerikai jog is belefutott saját csapdájába akkor amikor egy gyermeket váró anya megölésével kapcsolatban kettős gyilkosságként értelmezte a helyzetet és hozott ítéletet a gyilkosra. 


Rátky Anna meglátásai:

1- https://www.facebook.com/photo.php?fbid=601547140226034&set=a.505858436461572

2- https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=682957282085019&id=100011122608424

1 perces felvétel egy kissé talán rendhagyóbb abortuszról ...


Üzletelés abortált magzatkorú gyermekek testrészeivel: http://abortusz.hu/

Ember-e a magzat? https://777blog.hu/2017/10/17/ember-e-magzat/

https://777blog.hu/2017/10/03/nemzetkozi-csures-csavaras-az-abortusz-korul/

Megígért gyermekek Forrás: 777blog.hu

Magzatvízzel a gyereket Forrás: jogaszvilag.hu

Egy abortuszokat végző orvos megtérése: https://s4c.news/2018/07/15/egy-abortuszokat-vegzo-orvos-megterese/

Ez a fajta csak imádsággal és böjttel űzhető ki >>> 

A belső gyógyulás szükségessége >>>

Igaz történet a szeretetről, a családról, a szentségről és az áldozatról

http://www.hetek.hu/belfold/201606/60_eve_liberalizaltak_az_abortuszt_magyarorszagon
 
 


>>> Összefogás egy abortuszmentes Magyarországért <<<

 

https://777blog.hu/2018/08/09/osszefogas-egy-abortuszmentes-magyarorszagert/ 


DE! Szent II. János Pál pápa mondja: Non abbiate paura! Cristo sa “cosa e dentro l’uomo”. Solo lui lo sa!  - Ne féljetek! Krisztus, tudja, hogy mi lakik az emberbe! Egyedül Ő tudja!

Igen! Ne féljetek! - mondja Jézus Krisztus feltámadásakor az emberiségnek! Bízzunk Szent Édesanyánk Szeplőtelen Szívének győzelmében, amely Szívnek II. János Pál pápa felajánlotta a világot 1984 március 25-én ezekkel a szavakkal (00:49'): "Rád bízzuk és Neked szenteljük Anyánk a világot, minden embert és népet. Különösen azokat akik legjobban rászorulnak. Az atomháborútól, az ellenőrizhetetlen önpusztítástól ments meg minket - az emberi élet elleni bűnöktől amelyek már a fogantatás pillanatától támadják az életet!" (Hasonlóan mint Szent István tette Magyarországgal Szent Imre herceg halála után ...)

 


 

 

SZENT II. JÁNOS PÁL IMÁDSÁGA EURÓPÁÉRT

Mária, reménység anyja, légy velünk! Taníts minket, hogy az élő Istent hirdessük; segíts tanúskodnunk Jézusról, az egyetlen Üdvözítőről; tégy minket szolgálatkésszé a felebarát iránt, befogadóvá a rászorulók iránt, tégy az igazságosság megvalósítójává és az igazságosabb világ szenvedélyes építőivé; segíts úgy munkálkodnunk a történelemben, hogy bizonyosak legyünk az Atya tervének teljesedésében. Új világnak Hajnala, mutasd meg, hogy a reménység anyja vagy, és virrassz fölöttünk! Virrassz az európai Egyház fölött: legyen az Evangélium jó közvetítője; legyen az igazi közösség helye; teljesítse küldetését a remény Evangéliumának hirdetésében, ünneplésében és szolgálatában mindenki békéjére és örömére. Béke Királynője, oltalmazd az emberiséget a harmadik évezredben! Virrassz az összes keresztény fölött: járják hűségesen az egység útját a kontinens egységesítésének kovászaként; virrassz a fiatalok fölött, akik a jövendő reményei, hogy nagylelkűen kövessék Jézus hívását. Virrassz a nemzetek vezetői fölött: tekintsék feladatuknak a közös ház építését, melyben megbecsülik minden egyes ember méltóságát és jogait. Mária, ajándékozd nekünk Jézust! Segíts, hogy Őt kövessük és Őt szeressük! Ő az Egyház, Európa és az emberiség reménye, Ő velünk és közöttünk él Egyházában. Veled együtt mondjuk: Jöjj el, Jézus! A dicsőség reménye, melyet Ő árasztott a szívünkbe, teremje meg az igazságosság és a béke gyümölcseit! Ámen

 

* * *

 

Szent II. János Pál pápa a 3. évezred küszöbén sokszor a 85. zsoltárból merített imáiban  

Megkegyelmeztél országodnak, Uram,
véget vetettél Jákob fogságának. 
Megbocsátottad néped vétkét,
betakartad minden bűnét. 
Visszatartottad nagy haragodat,
elfordítottad felindulásod hevét.

Állíts helyre minket, szabadító Istenünk,
s fordítsd el rólunk haragodat! 
Vagy örökre haragszol ránk,
és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre? 
Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket
és néped örvendezhet majd tebenned? 
Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat,
és szabadításodat add meg nekünk.

Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten,
hisz ő békét hirdet nemzetének,
szentjeinek, s mindazoknak,
akik megtérnek szívükben. 
Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt,
hogy dicsőség lakozzék országunkban. 
Az irgalom és az igazság egymásra lelnek,
csókot vált az igazságosság és a béke
Hűség sarjad a földből
és igazság tekint le az égből.

Valóban, az Úr megadja kegyelmét,
és földünk megtermi gyümölcsét. 
Igazságosság jár előtte,
s követi az úton lépteit.

>>> http://szentiras.hu/KNB/Zsolt84-85 <<<

 

 

 

JSN Boot template designed by JoomlaShine.com