Cikk az Új Ember újságból - 2003 december
( A teljes anyagot doc formátumban
letöltheti itt )
Fénykoronás
becsapás
2002
karácsonyán a fénykorona-szertartás végére érkeztem a Kossuth térre, videón
megnéztem az esztergomit, ami tetszett, és szerettem volna a következő
rendezvény szervezésében segíteni. A lendületem megtorpant, mikor kapcsolatba
kerültem az Emberfia Alapítvány egyik, majd másik tagjával. A beszélgetésen szó
esett Attila szellemének bosszújáról egy sikertelen szertartás kapcsán,
majd a pozitív mágiáról, mint e rendezvény műfajáról.
Izgatni
kezdett a dolog, amennyire tudtam, utánajártam. Pasaréten egy családi ház
kertjében tartották az első, ilyen jellegű összejövetelt, egy táltos vezetésével.
Majd mintegy húsz éven keresztül viszonylag zárt körben, sokszor a Pilisben,
asztrológiailag fontos időpontokhoz kötötten végezték a szertartásokat.
Céljuk -
úgy sejtem - a Szent Korona nagyított mása segítségével, az apostolok, Attila
stb. szellemének megidézésével energiákat mozgósítani hazánk felemelkedése
érdekében. Nemes cél, tegye, aki hisz benne.
A probléma
ott kezdődik, hogy e mozgalom irányt váltott. Helyszínek, időpontok gondos
megválasztásával azt a látszatot keltik, hogy itt a történelmi egyházhoz
kapcsolódó tevékenységről van szó. Mire gondol a rádiót hallgató ember, ha azt
hallja, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a prímási palota mellett, majd
szeptemberben egy Mária-ünnepen a máriaremetei bazilika kertjében tartották meg
a fénykorona-szertartást? Nyilván arra, hogy a katolikus egyházhoz kapcsolódó
rendezvényről van szó. Ez azonban nem igaz. Az egyház már az ősi időktől
tartózkodik az ilyen mesterkedésektől. Mi, az egyház tagjai nem veszünk részt
olyan összejöveteleken, ahol Isten helyett másvalaki vagy egy tárgy felé
fordulnánk ügyes-bajos dolgainkkal. Szentháromságos Istenünk felé sértésnek
érezném, hogy nem hozzá - szent közvetítők közbenjárását is kérve - intézném a
Teremtőre tartozó kérő, hálaadó szavaimat, gondolataimat. Úgy fordulni egy
tárgy felé, hogy attól reméljünk pozitív változásokat, nem fér bele a
keresztény ember gondolatkörébe, még akkor sem, ha az a Szent Korona. Történelmünk
talán legértékesebb tárgyát tiszteljük, óvjuk és védjük, de nem ruházzuk fel totemisztikus
szereppel.
Miért
írtam le ezt a néhány sort? Azért, hogy a fénykorona mécseseinek homályában
állók ne higgyék azt, hogy az Krisztus világossága. Az egy más hitvilág. Ha a
hívő keresztény ember tárgyak felé fordul Isten helyett, az visszalépés, ami
viszont - főleg ha leplezve van - előbb-utóbb csalódáshoz, kiábrándultsághoz
vezet. Minél népszerűbb ez a mozgalom, annál nagyobb zavart okoz majd
társadalmunkban egészen addig, amíg nem vállalják a szervezők nyíltan önmaguk
szellemiségét.
Kérem
azokat, akik olvassák ezeket a sorokat, gondolják meg, és beszéljék meg
barátaikkal, hogy érdemes-e elmenni egy ilyen szertartásra (például
karácsonykor a Hősök terére vagy bárhova), ahol ugyan szép szavak és jó
gondolatok is elhangzanak, de valahol az alapok körül baj van, mert más a
látszat, és más a tartalom.
Lakatos Tibor