“Rémesen zavarban voltam, mert csak egy szál nadrág volt rajtam, és az a rengeteg ember ott kavargott körülöttem” – emlékszik vissza feltámadása pillanatára Daniel Ekechukwu.

A nigériai keresztény pásztor mindennapinak egyáltalán nem mondható történetéről lapunk 2002. február 8-án számolt be (Feltámadás most ). Ekechukwu azóta Reinhard Bonnke német evangélista oldalán járja a világot, hogy minél több embernek elmondja halálon túli tapasztalatait és feltámadását, átadva az üzenetet, amiért visszajött. Bécsi látogatásakor lapunk munkatársának is sikerült rövid interjút készítenie a három napon keresztül halott lelkésszel.

“Rengeteg keresztény gyülekezetbe meghívnak azóta, sok-sok faluba, hogy elmondjam, ami velem történt. Ahogy beszélek, nagyon sokan megtérnek, és átadják az életüket Jézus Krisztusnak.” – mesél Ekechukwu arról, hogy feltámadása óta nemcsak saját élete, de ennek nyomán számos más ember élete is megváltozott. Történetét azóta több nigériai napi és hetilap is feldolgozta, az eset tanúi pedig filmen számolnak be tapasztalataikról.

Daniel Ekechukwut 2001. november 26-án halálos baleset érte, amikor autója fékje egy lejtőn felmondta a szolgálatot. Nem halt meg azonnal, csak a mentőautóban, miközben egy másik kórházba, saját orvosához akarták szállítani, ahova azonban már csak halottan érkezett meg. A halál beálltát több orvos is megállapította, majd a testet a halottasházba szállították balzsamozásra.

Felesége nem nyugodott bele a halálába, és hosszas huzavona után elérte, hogy férje holttestét Onithsába szállítsák, ahol Reinhard Bonnke német evangélista tartott összejövetelt több mint húszezres keresztény tömegnek. A hívők intenzív imát kezdtek Danielért, aki hamarosan elkezdett lélegezni, mire a jelenlevők masszírozni kezdték még mindig merev végtagjait. Lassan visszatért belé az élet, és a több mint húszezer ember valódi feltámadást ünnepelhetett. Daniel azóta csatlakozott Reinhard Bonnke “Christ for all Nations” (CfaN) szolgálatához, hogy amerre jár, beszámoljon élményeiről.

“Még beszéltem a feleségemhez, amikor megláttam két férfit magam mellett – idézi fel Daniel utolsó perceit a mentőautóban, útban egyik kórházból a másikba. – Ruházatuk és nézésük pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, kik lehetnek, és miért jöttek. Beszélni akartam, de csendre intettek. Kétfelől kézen fogtak, és elhagytuk a mentőautót. Ezen a ponton vált világossá számomra, hogy gyakorlatilag már halott vagyok.” Nneka, a feleség visszaemlékezése szerint csak a harmadik kórházban találtak ügyeletes orvost, aki azonnal megállapította a halál beálltát, és kérte, hogy vigyék el Daniel testét, mert ő már nem tud mit tenni. “Megdöbbentő… – summázza a hatást a halált megállapító dr. Anuebunisa. – Egy halott, aki él…”

Daniel testét azután egy halottasházba vitték, hogy bebalzsamozzák. A balzsamozó visszaemlékezése szerint azonban ez lehetetlen volt, mert ahányszor megpróbálkozott azzal, hogy a halott testébe a bomlást akadályozó vegyi anyagot fecskendezzen, egy furcsa erő mindannyiszor megakadályozta, hátratántorítva őt a testtől. Ezen még a sokat tapasztalt, megmagyarázhatatlan jelenségekhez szokott hullamosó is fennakadt, úgyhogy egy időre feladta a próbálkozást. Éjszaka tovább folytatódtak a rejtélyes események. A hullaházból hangos zene, éneklés és tapsolás hallatszott, amely mindannyiszor abbamaradt, amikor megpróbált belépni az épületbe. Másnap kollégáival együtt sem voltak képesek elkezdeni a balzsamozást, mivel ismét nem tudtak közel kerülni a testhez, amelyet végül a Daniel halálába belenyugodni képtelen özvegy vitt el a helyszínről. Nneka tudta, hogy Reinhard Bonnke Onitshában szolgál, ezért kiharcolta a családnál, hogy elvihesse férje háromnapos holttestét. Onitshában nem kis nehézségekbe ütközött, hogy a Grace of God misszió épületébe egy halottal bejussanak. “Az épület előtt folyó vitáról Bonnke is értesült, és személyesen utasította a biztonsági őröket, hogy engedjenek be minket – meséli Nneka. – Akkor is csak úgy mehettünk be, hogy Danielt kivették a koporsóból, és karjánál fogva cipelték be egy alagsori helyiségbe, hogy az emberek ne ijedjenek meg.” Daniel természetesen a hullamerevség állapotában volt ekkor, így a segítőknek nem volt könnyû dolguk, amikor bevitték és két összetolt asztalra fektették. “Olyan volt a teste, mint a szárított hal” – jegyzi meg az egyik pásztor, aki a többiekkel együtt imádkozott Daniel feltámadásáért.

“Amikor a két angyal kihozott a mentőautóból, átadtak egy másik angyalnak, aki magával vitt, hogy mutasson valamit – szól Daniel beszámolója. – Először a Paradicsomba vitt… Embereket láttam olyan fehér öltözetben, mint amilyen az angyalokon is volt. A testük úgy fénylett, hogy angyaloknak hittem őket, de a velem lévő angyal azt mondta, ők is emberek: ők azok, akik a földön élve Istent szolgálták, a hitüket Krisztusba vetették, és igazak voltak… Istent dicsőítették, pontosan együtt énekelve és emelve a kezüket, mintha valami egyszerre

Mindeközben Onitshában már javában folyt az ima Daniel holtteste felett. “Tudod, hogy ha most itt kellene maradnod, a pokolra kerülnél?” – figyelmeztette Danielt az angyal. Daniel utólagos elmondása szerint azonnal tudta, miről van szó, hiszen aznap reggel egy házastársi vita folytán haraggal vált el a feleségétől. “Most már sokkal jobban félem Istent, nem vagyok hajlandó veszekedni a feleségemmel. Ha kell, inkább bezárkózom a vécébe, de nem akarok házastársi panaszokkal foglalkozni többé, hogy meg ne haragudjak.” – nyilatkozta Daniel nagyon komolyan a róla készített videofilmben.

Az angyal elmondta Danielnek: a Lukács evangéliumában szereplő gazdag ember kérése ebben a generációban meghallgatást talál, és Isten megengedi, hogy egy feltámadt ember „ Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” (Luk. 16,28)* “Az angyal azt mondta, vissza kell mennem, hogy utolsó figyelmeztetésként elmondjam az embereknek, amit láttam” – összegzi Daniel a kapott feladatot.

“Amikor felébredtem, nagyon nagy zavarban voltam, mert csak egy szál nadrágot viseltem” – emlékezik Daniel (az imádkozók időközben lehúzták felsőtestéről a ruhát, miután megindult a légzése, hogy jobban masszírozhassák merev testét). “Egyfolytában a jegyzetfüzetét és a tollát emlegette” – meséli egy szemtanú. Daniel ugyanis azzal a paranccsal érkezett vissza, hogy jegyezzen fel mindent, amit hallott és látott.

“Az angyal arra intett, hogy ennek a figyelmeztetésnek be kell járnia a világot. A régi életemnek vége, és szabad vagyok, elmegyek bárhova, hogy bizonyságot tegyek a feltámadásomról.” – jelentette ki Daniel Bécsben, munkatársunknak adott interjújában. “Azt tanácsolom a makacskodóknak és azoknak, akik haboznak elkötelezni magukat, hogy nyissák meg a szívüket, mielőtt még túl késő lesz. Az élet realitása nyilvánvalóvá fog válni. Amit most látunk, olyan, mint egy álom. Egy pillanat alatt semmivé lehet. A pénzed, a házad, a szépséged, a kocsid… nem fogok emlékezni egyikre sem, de Isten áldása bennem van. Amikor halott voltam, nem emlékeztem semmire, csak Isten áldására. Az emberek, akár hívők, akár nem, ezt nem hiszik el, mert még élnek. De el kell hinniük, mert túl késő lehet… Azt tanácsolom mindenkinek, hogy fusson az életéért, mielőtt túl késő lesz… Ha Isten Szentlelke most megítél minket, akkor elkerüljük az újabb ítéletet. Isten Szentlelke megmondja nekünk, mi a jó, és mi a rossz. De ha nincs benned Isten Szentlelke, nem tudod, mi a jó, és mi a rossz. Lehet Bibliád, járhatsz templomba, de a végén ítéletre kerülsz. Most szólok, mielőtt túl késő lenne…”

/ Hetek c. lap - 2002. 04. 19. - 16. szám /

* * *