Info a Táltosokról... (kattints rá)

Amit tenni kellene... (kattints rá)

Térj meg Táltos... (kattints rá)


CSIPKEBOKOR HIREK I.

Levél 1.

Kedves Testvérek!


Azt hiszem, nem vagyok egyedüli, akit nagyon felháborítottak a tavalyi Pünkösdi Búcsú utáni történtek a Nyeregben. A Táltos Egyház híveiről van szó, akik tavaly nagy létszámban napfölkelte után nyilvánosan hirdették tanaikat az összesereglett sokaság közepette, próbálva minél több felvilágosulatlan római katolikus hívőt meggyőzni tanaik igazságos voltáról, és a maguk oldalára állítani. Sőt mi több, kézrátétellel imádkoztak embertársaink fölött - amit különösen veszélyesnek tartok - és a magukat táltos papoknak nevező patyolat fehér népviseletszerű „reverendába” öltözött férfiak több fiatal párt adtak össze táltos rítus szerint. ... Véleményem szerint idén nem ismétlődhet meg ez a cirkusz, és nem hagyhatjuk ennyibe a dolgot! Amit különösen sajnálok, az az hogy a katolikus papjaink közül is sokan – nem szeretnék senkit megsérteni, és akinek nem inge ne vegye magára…- nem mérik fel kellőképp a veszélyt, amely a táltosok révén Katolikus Egyházunkra leselkedik.. Megengedhetetlen, hogy idén is próbáljanak tagokat toborozni maguknak, főleg egy ilyen méretű egyházi rendezvény alkalmából. Tudtommal Székelyudvarhelyen már táltos iskola is létezik! Magyarországon is egész komolyan kezdtek fellépni ellenük, mert reális veszélyt jelentenek – pl. egyes helységekben plébániáról plébániára látogatnak és népszerűsítik tanaikat előadások formájában – és épp ezért próbálják felvilágosítani a híveket előadások, nyomtatványok segítségével eredetükről, hisz köztudott, hogy az ősi sámánok leszármazottainak vallják magukat, és úgy tartják, hogy csakis ők maguk lehetnek az ősi tudás birtokosai!!! Könnyen meg tudnak téveszteni bárkit, akinek nincs plussz információja róluk, mivel az ősmagyarságra hivatkoznak, népviselethez hasonló öltözékük van, hazafias szlogeneket emlegetnek, próbálnak magyar érzelmeinkre hatni, de tulajdonképpen hazafiasság mögé bujtatott ádáz okkultizmusról van szó, s ha bővebben utána nézünk ténykedésüknek kiderül, hogy a tagoknak idővel beavatási szertartásokon kell átesniük mint pl. tüzön való átugrás, tüzes parazson való járás stb… Első sorban fiataljaink vallásos lelkülete és meggyőződése forog kockán. Jó lenne idejében felvilágosítani őket, és bővebben ismertetni a táltosok hiedelmeit, tevékenységét! Ezért merem kezdeményezni, hogy jövő hónaptól indítsunk imahadjáratot a táltosok ellen, amúgyis megkezdődnek a májusi ájtatosságok. Természetesen nem kötelező, de aki szívügyének tekinti ezt a dolgot, és hajlandó bekapcsolódni javasolom, hogy naponta ajánljunk fel erre a célra este 19.00 órakor egy Miatyánkot és egy Üdvözlégy Máriát, és kérjük a Szűz Anya közbenjárását ez ügyben is! Helyezzünk minden hívőt és főképp minden fiatal résztvevőt az ő különös oltalma alá imánk segítségével, és egyidejűleg kérjük a Szentlélek megvilágosító erejét, hogy az ő fényében tudják látni és megítélni a dolgokat! A Szentlélek maga árassza el végtelen szeretetével a jelenlevőket, adjon békét szívükbe, járuljon hozzá hitük megerősödéséhez, és segítse Egész Egyházunk hitbeli Megújulását! Isten különös áldását kérem minden egyes búcsújáró testvéremre! Az Élet a Lélekben imaközösségeknek – amelynek jómagam is elkötelezett tagja vagyok - is javasolni fogom az imát, nagyon remélve, hogy testvéreim támogatni fogják kezdeményezésemet. Megkérlek benneteket is, hogy amennyiben egyetértetek velem, minél szélesebb körben próbáljátok népszerűsíteni ezt az imahadjáratot közösségeitekben is, hogy tudjuk közös erővel eleve megfékezni nyilvános szereplésüket és alantas szándékaikat gyökerüktől fogva elfojtani. Kihasználom az alkalmat és mindannyiatokat szeretettel meghívlak a Pünkösdi Ifjúsági Találkozóra június 7.-én estétől június 8- a reggeléig, amely remélem épp oly jól fog sikerülni mint a tavalyi, Isten kegyelméből.




Levél 2.

Kedves Testvérek!


Kedden, vagy szerdán, volt egy adás az ATV-n amelyben Kovács András, a Táltos Egyház vezetője beszélt. Kovács András kijelentette, hogy 1000 emberrel jön a csíksolyói búcsúra. Azt is reklámozta, hogy rendeznek tüzönjárást, összeesketést pogány rituálé szerint, meg egyébb ősmagyar pogány rituálékat (azaz sámáni rituálékat). Néhány évvel ezelőtt csak egy páran jöttek, a tavaly már 400-an voltak, az idén már 1000-en. Székelyudvarhelyen már táltosiskolát nyitottak, Csíkszeredában és Sepsiszetgyörgyön kulturális rendezvényekkel akarják magukat megismertetni. Ma beszéltem a szervezőkkel, ők mindent megtesznek ami hatalmukban áll, hogy megakadályozzák a jelenséget, de nagyon szükségük van az imánkra. A jelenségről az előljáróink is tudnak, de nem könnyü megkapni azokat a törvényes eszközöket amellyel ezt vissza lehetne szoritani. Imádkozzunk a csíksomlyói búcsú zavartalan lezajlásáért.




Levél 3.

Az eddigi események szájról-szájra terjedő hireiből (Csíkszereda):

- 4 évvel ezelőtt megjelentek valami furcsa sámánféle emberek és varázsvesszővel kimérték a Somlyó hegyét, és azt állitották, hogy az ők kozmikus (szent vagy micsoda) erőáramlatuk ott nagyon erőssen kisugárzik, összpontosul stb. - 3 évvel ezelőtt a Salvator kápolnánál megjelentek az első sámánok, és hajnalban pogány rituálékot kezdtek el. Ott voltak a közösségünk tagjai virrasztani. - 2 évvel ezelőtt megjelentek a csikszeredai kulturotthonban, és felléptek közösen a haghita megyei néptánc együttessel, a néptánc előadás után táltos előadás volt, csontkovácskodás, gyógyitás, stb. - 1 évvel ezelőtt 400 táltos vonult fel uniformisban a csíksomlyói búcsúra, a 4. számú ipari liceumban tüzönjárást szerveztek, udvarhelyen Táltos iskolát létesitettek amely egész évben müködött; - ma, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen előadásokra készülnek, a csíksomlyó búcsúra 1000 fővel készülnek.

Más részletek:
- a táltosok olyan "réseket" keresnek ahol be tudnak férkőzni az emberek szívébe; ilyen például a nemzeti tudat, a néphagyomány, ezért keresik a kapcsolatot kultur otthonokkal, néptánc együttesekkel; - a táltosok meg akarják nyerni maguknak azokat az embereket akik hatni tudnak környezetükre alkotásukkal, müveikkel, munkájukkal, hogy az ők eszméik terjedjenek, igy elsősorban a müvészeket célozták meg: festőket, szobrászokat, irókat, és egyanakkor a tanárokat is be akarják hálózni mert rajtuk keresztül el tudják érni a gyerekeket. Tehát nem véletlen, hogy kulturházkban, néptánc együttesekkel, festőkkel, tanárokkal, iskolákban lépnek fel és terjeszkednek. - a táltosok tekintélyes anyagi háttérrel nyomulnak előre, egy konkrét tervvel, vizióval, megalapozott iskolával, szabadegyetemmel, amelyben csokorba van szedve az okkultizmus teljes fegyvertára; - a táltosok nem másra törekednek, mint egy zagyva elmélettel a katolikus hit és egyház helyére lépjenek fel. Kisajátitanak maguknak, szenteket, templomokat, egyházi területeket és magukénak hirdetik, mert ők az ősi igaz hit, és az energiaárramlás ott találkozik azon a helyen, tehát a hely őket illeti; - selytéseim szerint Csíkszeredában a festői gárda és a tanári gárda egy része az ők embereik. Az év folyamán láttam a központi festőgaléria, vagy klubb előtt többször furcsa alakokat a fejükön hosszú hegyes magas ( kb.60 cm) kalappal ( álitólag az a sámán kalap).




Levél 4.

Kedves Testvérek!

Nagyon rég figyelem leveleiteket a táltos "tudománnyal", iskolával kapcsolatosan. Le kell írnom, hogy egy kolleganőm meg egy kollegám, itt Udvarhelyen járnak a táltosok közé. Mindkettővel beszéltem erről, de mondhatni, hogy elég nehéz. A kolleganőm végig hallgatott, és láttam, hogy érdekli amit mondok. A kollegámmal egyszerűen nem volt kifogható, nagyon ki magyarázott mindent. Neki főleg a csontkovácsolás tetszik. Épp az utóbbi napokban csontkovácsolta az anyósát, aki elég rég, hogy szenved hát és gerincfájást. Mennyire tetszik ez neki, mert az anyósa nem kell szenvedjen, meg tudta "gyógyítani" őt. A fehér mágia (amit e hónap folyamán fognak tanítani) nem érdekli annyira. A táltos egyház tanítása csak az Újszövetségre épül. Teljesen kizárják az Ószövetséget (mondta a kollegám). A tűzön járásról lekesen beszélt, hogy betudta bizonyítani magának mire képes. A kolleganőm azt szeretné, hogy Isten használja őt, és gyógyíthasson. Van valamilyen táltos csepp, melybe rezgések vannak "beültetve", és a télen megbetegedett csöpp kislányát is azzal akarta gyógyítani. Egyszer, egy beszélgetés alkalmával hallottam, hogy egyik kurzuson a szelemekkel foglakoztak, és az egyik nő évek óta magával hordozza elhunyt anyósa szellemét (kiderült, hogy nem engedte el magától a halottat). Naponta együtt vagyok kollegáimmal, és végignézem, hogy mélyülnek egyre jobban bele a tévtanulmányokba. Nem tudok mit tenni... Órákat beszélhetek velük, semmi eredmény:( Imádkozom értük. Kolleganőm részéről még talán van egy kis remény, de a kollegám hajthatatlan. Nincs tanítónk, ezért botorkálunk. Én nem itt lakom Udvarhelyen, csak itt dolgozom, de nem tudnám elképzelni, hogy erről a témáról vagy az okkultizmus bármilyen hozzátartozójáról eltudnék beszélni a plébánosunkal. Nem értem, hogy miért nem nyilatokzonak erről az egyház előljárói. Tanító nélkül elvész a nép. Mi, "kicsinyebbek" próbálunk tenni ezért, de egy vezetőnek, akire fölnéznek sokkal nagyobb a tekintélye és hitelesebbnek tanusítják a beszédét. Kollegám nagyon jól ismeri a Bibliát, és teljes meggyőződéssel állítja, hogy helyes amit tesz. Érveltem mindazon igerészekkel, melyek teljesen ellentmondanak a táltos egyház tanításának, de szépen kimagyarázta. Őt senki nem kényszeríti tűzön járásra, saját maga határozza meg mit akar. Mindketten (kolleganőm meg a kollegám is) szerdától szabadságon vannak, készülnek a búcsura. Azelőtt soha nem voltak, de most a táltosokkal elmennek. Értelmes, okos emberek mindannyian, akik hetente járnak a táltos találkozókra, ami szerda délutánonként van. Lelkesen beszélnek arról, és nem elég a táltos iskola még azonkivül jogáznak is. Most egy személyes élményem osztanám meg veltek. Az utóbbi négy évben úgy mentem Somlyóra, hogy éjszakára is maradtam. A tavalyi virrasztásom csodálatos volt mindaddig, amig éjszaka 2-3 óra körül ki nem mentem egy kicsit levegőzni. Boldogan, örömteljesen beszélgettünk a barátnőmmel az átélt élményeinkről. Egyszercsak észrevettünk egy férfit meg egy nőt, akik elég furcsa dolgokat cselekedtek, a templom mellett (az udvarban). A férfi egy ingával méregetett, a nő karja felett, aki közben behunyta szemét, és koncentrált arra, amit a férfi mond. Töredékesen hallottunk egy-két szófoszlányt, a szellemekről, meg arról, hogy nem tudom hová vezeti be a nőt a férfi, valami szellemi birodalomba. Rosszul érezetük magunkat, nem tudtuk miről van szó. Most már tudom: belülről fertőzik az egyházat (akkor a templom udvarában, és vajon holnap, holnapután hol?) Kérem Isten segitségét a búcsu sikeres lezajlásában. Áldjon meg bennetek az Úr, és őrizzen meg végtelen kegyelmével!




Info a Táltosokról... (kattints rá)

Amit tenni kellene... (kattints rá)

Térj meg Táltos... (kattints rá)





vissza