Egy 30 éves nő Magyarország egyik kisváros lakója ...

“Jó pár esztendeje, éppen lelki útkereséseim közepette váratlanul begörcsölt a bal vesém. Életemben először éltem át, hogy milyen érzés betegnek lenni. A kórházi ápolás sok negatív élménye után, - mely számomra teljes kiszolgáltatottságot jelentett -, úgy döntöttem, hogy az egészségem sorsát is magam veszem kezembe. Jelentkeztem egy természetgyógyászok által tartott talpmasszázs tanfolyamra.

Engem addig egyáltalán nem érdekeltek a misztikus, természetfeletti dolgok. Nem foglalkoztam ilyesmivel, ismereteim sem voltak róla... A tanfolyam közben történt olyan gyógyulás is, amelynek során a tanfolyamvezető, aki bioenergiával is szokott gyógyítani, úgymond «levette» valakiről a «negatív energiákat», és ez számomra és mindenki számára nyilvánvaló bizonyítéka volt annak, hogy ezek a számunkra ismeretlen dolgok valóban működnek. A bioenergiával, ingázással, fényadással, agykontrollal kapcsolatban persze semmiféle félelem nem volt bennem, mert ezek képviselői fennen hirdetik, hogy az energiák kizárólag pozitív célokra használhatók....

Mi, a csoport tagjai pedig körülötte álltunk és figyeltük, amit csinál. Annyira figyeltem rá, hogy csak egy kis idő elteltével vettem észre azt, hogy milyen rosszul érzem magam és a közérzetem elképesztő gyorsasággal romlik. A mellettem álló lány szavaira figyeltem csak fel, aki szintén érzett magán valami negatív változást, és azt mondta, hogy álljunk arrébb.

Amikor kiálltam valahogyan az inga «vonalából», az állapotromlás megállt, nem romlott tovább, de nem is javult. Azon a napon semmit sem tudtam csinálni, csak ültem a padon és néztem magam elé. A többiek jöttek oda hozzám és kérdezgették, hogy mi van velem, nem szoktam én ilyen lenni. Semmi értelmes magyarázatot nem tudtam adni sem magamnak, sem másoknak az akkori állapotomról. Nem volt látható jele, vagy elmondható lelki velejárója, valami mégis nagyon jelentős mértékben megváltozott; eltűnt belőlem valami, egyik percről a másikra.

Ez után az eset után többen is panaszkodtak a többiek közül, fejfájásra, kisebb rosszullétre. A következő alkalommal, amikor ismét találkoztam X. Y.-nal , akkor a legnagyobb jószándéktól vezérelten szólni akartam neki erről az eseményről. Teljesen barátságosan csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmét, hogy ha valami ilyesmit csinál legközelebb, legyen óvatos, nehogy valami bajt okozzon. Az egészre úgy reagált, hogy levegőnek nézett. Teljesen úgy viselkedett, mintha ott sem lennék mellette, mintha nem is beszélnék hozzá. Egészen megdöbbentett az eset és nem értettem az egészből semmit. A tanfolyam vége felé az egész csoport rettenetesen fáradt volt. A foglalkozásokon alig lehetett velünk valamit is kezdeni. Már a tanfolyam ideje alatt furcsán kezdett alakulni az életem. Szinte minden dolgom rosszul sikerült. A tanfolyam vége után úgy gondoltam, most már minden rendbe jön, nem leszek fáradt, időm is sokkal több lesz, de nagyot tévedtem. Szerencsétlenségek sorozata következett. Körülöttem minden elromlott és tönkrement, ami elromolhat és tönkremehet.

A sorozat első epizódja az volt, hogy az a barátom, aki a számomra a legfontosabb volt, elhagyott. Olyan körülmények között ment el, mintha összeesküvést szervezett volna valaki ellenünk - ami persze nem lehetett igaz, mert nem tudhatott senki ilyen tökéletes pontossággal a lelki életünk apró részleteiről - gondoltam én akkor.

Ez a dolog olyan fájdalmat hagyott maga után, amelyet hónapokon keresztül éreztem, és ez az érzés úgy látszott, nem is tud gyógyulni.

Hogy színesebb legyen a dolog, ugyanilyen intenzitással kaptam attól kezdve a testi sebeket is, láz, nátha, nőgyógyászati problémák, balesetek tömkelege, kutyaharapás stb. Volt olyan, hogy megálltam egy autó mögött, a kipufogó azonnal a lábamra durrantotta az összes szemetet, ami éppen benne volt és örök emlékként beleégette a lábamba. Kórház, kezelés, baleset, kezelés, váltották egymást. A bőrgyógyászatra már szinte hazajártam. Közben következett egy érthetetlen porckikopás a térdemben.

Alig tudtam menni. A munkám persze olyan volt, amihez sokat kellett volna mennem. Autóm már akkor természetesen nem volt, mert előtte, valahányszor beleültem, elromlott. Ha csak 5-6 km-t mentem vele, akkor defektet kaptam, ha hosszabb távra merészkedtem, akkor karburátort, dinamót, ezt-azt kellett benne cserélni. Anyagilag teljesen tönkrementem.

Hajnaltól késő estig dolgoztam. Nem kerestem rosszul, és egyáltalán nem éltem nagy lábon, sőt, már semmilyen lábon sem éltem, de amit kerestem, azt mindig bőven elvitte valamilyen váratlan és egyáltalán nem kellemes kiadás. Ezeken kívül is volt egy csomó sajátságos kellemetlenség. A virágok nem keltek ki a kertben, a kutyám megdöglött, a macskám elpusztult, az összes vízcsap egyszerre elromlott, kulcsomat elveszítettem teljesen érthetetlen körülmények között; amikor fontos lett volna, hogy pontos legyek, elkéstem, mert elnéztem az órámat, de úgy, ahogy az felfoghatatlan, a buszt lekéstem állandóan, mert indulás előtt mindig történt valami stb. stb., sorolhatnám tovább a repertoárt. Egy idő után már dolgozni sem tudtam. Mindent fel kellett adnom és mindent el kellett adnom, mert ilyen indokokkal az embert nem szokták munkaképtelenné nyilvánítani.

Aztán elfogyott minden - és már csak vártam, hogy történik valami. De akkor már nem csak a külső dolgokban volt káosz, hanem bennem is. A szellemi képességeim elkezdtek eltűnni belőlem. Képtelen voltam elviselni a környezetemet, a házat, amiben laktam. Képtelen voltam felvenni a ruháimat, iszonyodtam mindentől. Lassan a legegyszerűbb dolgok elvégzésére sem voltam képes. Olyan érzések költöztek belém, amilyeneket soha nem éreztem: féltékenység, irigység, gyűlölet. Teljesen ép volt az elmém, tökéletesen tiszta fejjel végig tudtam gondolni, hogy rövidesen meg fogok bolondulni. Segítséget nem akartam kérni senkitől, mert attól féltem, hogy bevisznek a pszichiátriára és onnan már nem jövök ki normálisan. Abban biztos voltam, hogy rajtam már ember nem segíthet.

Az életem egyik része azzal telt el, hogy másokban bíztam, a másik része pedig azzal, hogy önmagamban. Most pedig nem számíthattam másra, mert még csak meg sem értette volna más ezeket a történéseket, megváltoztatni pedig végképp nem tudta volna. Magamban szintén nem bízhattam, mert már nem is létezett az a valaki, aki addig voltam. Amiről úgy gondoltam, hogy az életemnek értelmet adhat - hogy másokért áldozatot hozok -, a legnyilvánvalóbban ismét kudarcba fulladt, mert az a barátom, aki elment egy másik lánnyal, épp egy ilyen barát volt. Teljes volt a csőd. Teljesen tehetetlen voltam. Csak ültem és vártam a csodára. Lassanként kezdtem úgy gondolkodni, hogy ha én ezzel az értékrenddel, amivel rendelkezem, nem vagyok életképes, akkor helyénvaló, hogy elpusztuljak, mert csak a levegőt rontom. Közben valami mintha kínálta volna a különféle menekülési lehetőségeket, tökéletesen ismerve a vágyaimat. De már nem akartam menekülni. Az igazságot szerettem volna látni és élni. Akkor találkoztam Z-nével, akivel együtt jártunk a tanfolyamra, s akinek családtagját X. Y. kezelte bioenergiával - míg meg nem halt. Majdnem ez az asszony is ráment a «kezelésre»

Elmesélte, hogy vele mik történtek. Története kísértetiesen hasonlított az enyémre. Sok jelentéktelennek tűnő, addig érthetetlen apróság idéződött fel bennem, és lassanként kezdett körvonalazódni a kép. Z-né mondta, hogy szerinte fekete mágiába keveredtem, ami számomra nem jelentett semmit. De elmondta azt is, hogy neki egy lelkész segített megszabadulni ettől az egész dologtól.

Ezzel már tudtam mit kezdeni és felkerestem ezt a lelkészt. Azt mondta, hogy rajtam csak Jézus Krisztus segíthet. Annak ellenére, hogy addig elleneztem mindenféle vallásosságot, én akkor úgy döntöttem, hogy ezzel a Jézus Krisztussal megismerkedem.

Nagyon jól döntöttem. Akkor jött a lelkész kérdése, hogy «ki szeret engem feltétlenül?»

Sorba vettem mindazokat az embereket, akik egyáltalán valamelyest szeretnek. Patakokban folytak a könnyeim és nem értettem, mire való az életem, ha még ennyit sem értem el vele, hogy legalább valaki szeressen.

Aztán elmondta, hogy a Biblia háromféle szeretetről beszél: szeretlek, mert szeretsz; szeretlek, mert jó nekem; és beszélt a feltétlen isteni szeretetről. Akkor jöttem rá, hogy amit addig embertől vártam, arra képtelenek vagyunk, és aki egész életemben oltalmazott, védelmezett, a tenyerén hordott, fogta kezem és vezetett, az Isten volt. Mégsem értettem, hogy aki feltétlenül szeret, mit akar nekem mondani Jézus Krisztussal. Rengeteget gondolkodtam rajta és akkor leültem és három napon át mindent leírtam, amit a keresztről olvastam, vagy tudtam, gondolkodtam azon, mi történt ott a kereszten. És egyszer csak megértettem, hogy az az áldozatvállalás, ami számomra olyan fontos volt és ami egy határon túl már soha nem ment, azt ő teljesen végig tudta csinálni.

Mindent odaadott. Semmi kétségem nem maradt afelől, hogy Isten volt. Nem ács és nem próféta.

Boldog voltam. Jézus Krisztus a kereszten győzött, és benne én is győztem! Megtaláltam, akit egész életemben kerestem. Nem vagyok bolond. Amit ő tett az a világ számára bolondság. A világ szerint az a legnagyobb, aki mindent el tud venni a másiktól. Isten szerint az a legnagyobb, aki mindent oda tud adni. Erre az Istenre a legnagyobb boldogság rábízni az életünket...

Akkor még nem értettem, hogy hogyan illeszkedik a képbe a fekete mágia. Hogyan tudta egy ember (X. Y. ) elérni azt, hogy tökéletes pontossággal és alapossággal tönkremenjen az életemben minden. Akkor találkoztam egy másik pappal, és ő mondta, hogy X. Y. által kaphattam egy démont.

Ekkor minden világossá vált. Az ördög volt személyesen, aki el akart pusztítani. De az ördögöt Jézus legyőzte, és ő azt mondta, hogy valljátok meg bűneiteket és keresztelkedjetek meg. Akkor elmondtam Jézus Krisztusnak a bűneimet, és kértem, hogy szabadítson meg. A bűnvallomásomat az ördög még hatalmas erőkkel próbálta megakadályozni, nagy erőfeszítések árán azonban mégis sikerült. Utána olyan fáradt voltam, hogy három napig nem tudtam felkelni az ágyból. Aztán már nem volt más hátra, mint a hitvallás és a keresztség. Isten és az angyalok, a sátán és angyalai előtt és az emberek előtt megvallottam Jézus Krisztust megváltómnak. Megkeresztelkedtem. Arra számítottam, hogy az ördög a fejemre fogja borítani a házat, azért, hogy ezt megakadályozhassa. Hiszen az utóbbi másfél-két évben, amit csak elterveztem, azt folyamatosan nem sikerült végrehajtanom. Ez a nap volt az első, amikor minden rendben sikerült, és úgy is folyt le, ahogyan elterveztem. Akkor már «csak» a jó Isten csodálatos gondviselésében volt részem. Nekem az volt csupán a dolgom, hogy csodálkozzak és örüljek az ő szeretetének: Attól a naptól fogva a sátánnak nincs hatalma felettem.

Csodálatos változás állt be az életemben. Megszűntek a bosszantások, az akadályok, a rossz érzések, a balesetek. Megszűnt a nagy gyengeség és a fáradság. Újra tudtam kötni. Hosszú idő telt addig, amíg megszoktam, hogy most már én is újra normális emberként élhetek... Azóta is minden nap megtapasztalom az Úr Jézus jelenlétét az életemben. A vezetését, gondoskodását. Persze maradtak sebek, amelyek gyógyulása lassúbb. Azonban csodálatos dolog Jézus Krisztussal élni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vele ismerkedjen meg, és ne sajnáljon semmit elhagyni érte. Amit Érte hagyunk el, azt a saját szabadságunkért hagyjuk el."