“Számold az Úr tetteit, szívedet emlékeztesd, számold az Úr tetteit,

Ma már tudom, hogy semmi sem történik Isten tudta nélkül; és ha megengedte nekem mindazt a bűnt, amit elkövettem ellene, abból is jót hozna ki számomra. Rájöttem arra, hogy Isten mindig velem volt valahogyan életemben, szemmel tartott, és utánam nyúlt. Kopogtatott többször is életem ajtaján, de bűneim, önző problémáim teljesen elfedték előlem Isten hangját. Utólag látom, hogy milyen ínséges volt nélküle az életem, mégis mondhatom, hogy valahogyan mindig Őt kerestem. Csapongtam a földi vigasztalások között, és nem találtam békét.

Iskoláimban a materializmust tanították (ami ma sem változott). Engem is meggyőztek, hogy csak a látható világ hihető, és csak ez lett számomra a lényeges. Bensőmben volt valami nagy űr, de nem tudtam mit keresek, mi (KI?) hiányzik. Szüleim elváltak egymástól. Nagyon érzékeny lelkületű, sírós lányka voltam. Zaklatottságaim, a hit hiánya miatt többször foglalkoztam a megszűnés gondolatával. Évekig a külcsín, a “test fegyverei” voltak a bálványaim (divat, sport stb.). Szeretet utáni vágyamat később egy darabig betöltötte a férjem, de - talán az ideális családminta hiányzott mindkettőnknél - kapcsolatunk zátonyra futott. Elkeseredésemben horoszkópokhoz és jósnőkhöz fordultam. A jóslatok nagy hányada bevált, s így nem volt gyanús a dolog. Ígéretes jövővel csiklandoztatták a fülemet. Azt, hogy az ilyesmi Istenünknek milyen “utálatos”, nem tudtam. Szerintem a jövőt ilyen úton fürkészni annyit jelent, mint kétségbe vonni Isten mindenható szeretetét. Jézus Krisztus ma számomra “út, igazság és élet”. Neki az a kedves, ha Rá tudjuk bízni bátran magunkat, az életünket!

Egy napon kezembe akadt Oláh Andor reformkonyháról szóló könyve. Pár hónap alatt leszoktam a húsevésről, s kitűnően éreztem magam. Azt hamar megszoktam, hogy többen bolondnak néznek miatta, hiszen ez `87 körül még eléggé ritkaság volt. Őszintén hittem, hogy mindennek ez a kulcsa, mindenre a helyes étkezés a megoldás! Ez lett a második bálvány. Ez is része a szánalmas és görcsös törekvéseknek, amelyekkel mi mindenáron ezt a földi életünket akarjuk meghosszabbítani.

Maximalista lévén, a fenti könyv ösztönzésére nem tétlenkedtem “tökéletes életmódom” megvalósításában. Mivel ez akkoriban kezdett terjedni, már-már azt sem tudtam, melyik előadást hallgassam meg, melyik könyvet bújjam. Hogy ne kelljen Budapestre utazgatnom, helyben szerveztem meg egy “Egészséges Életmód Klubot”, melybe buzgón szerveztem a “jobbnál jobb” előadásokat, tanfolyamokat. Ártatlannak tűnő vegetáriánusok klubjaként indultunk, ahol egy idő után nekünk nem nyújthattak már újat az előadók, sőt, kitűnt, hogy egymásnak ellentmondva, mindegyik a saját módszerére esküdött. Erre következett a talpmasszázs tanfolyam, bemutatta nekem a természetgyógyászatot. Nagyon tetszett, s arra kezdtem gondolni, hogy komolyabban is foglalkozhatnék ezzel a témával, hiszen mindig is élt bennem vágy és készség is mások segítésére. Beiratkoztam egy “agykontroll” tanfolyamra, sőt később ennek a gyógyító kurzusára is. Csodálatosan éreztem MAGAM, most pedig ezt reklámoztam “fűnek-fának”. Kb. fél évig kitartóan gyakoroltam, s mondhatom, ijesztően működött. Egyszer csak a lelkiismeretem azt súgta, hogy amit ÉN, az egyéni célkitűzéseim érdekében “elérek” (úgymond), az vajon a másik embernek is előrevivő-e? Nem önzés ez? És velem is ugyanígy manipulálhatnak mások, ahogyan akarnak? Vajon miért zavarodtak meg tőle többen is? Persze, lehetne magyarázni: nem voltak hozzá elég érettek pszichikailag... De senki sem ellenőrizte az 500 (1000) embert... Ezt nem is lehet, hiszen nem fizikai, hanem szellemi téren törtérnek a támadások. Az a véleményem, hogy a gonoszlélek többféle módon igyekszik csapdába ejteni az emberek szellemét, hogy ne imádhassák Istent. Módszerei fondorlatosak, eszközei ártatlannak tűnnek. Nézzük meg az agykontroll emblémáját: Lefelé fordított háromszög, amely a fekete mágia ősi jelképe, közepén a fáklya (Lucifernek, a “Fényhordozónak” a jelképe?).

Aztán jógázni kezdtem. “Etka anyó” intenzív tanfolyama után fővárosi jógaoktató biztosította városunkban a folyamatos jógaklubot. Jól éreztük magunkat, elfogadó, hasonló érdeklődésű emberek társaságában. Itt már óhatatlanul összetalálkoztunk a keleti vallásfilozófiával, reinkarnációs elméletekkel. Úgy éreztük, tele vagyunk energiával, jó volt egymástól tanulni, s még Jézus tanításáról is szó esett.

Időközben találtam egy “tisztábbat” az agykontrollnál, ez volt a reiki, Usui módra, amit bármelyik más meditációs módszerrel együtt alkalmazhatok “kozmikus energia” közvetítése közben. “Csak vigyázzatok, hogy el ne szálljatok vele! “ - hangzott a felszólítás. Ez nálam csaknem sikerült is, mert a kötelességeim rovására ment, nem volt kedvem gondoskodni a földi feladataimról, ugyanis el voltam ájulva, hogy valami istenivel vagyok kapcsolatban. Tudtam, hogy csatorna vagyok, de megvallom, mégis büszkébb lettem! A lebegő meditatív zenék mellett jól kombinálhattam a kozmetikai kezelésekhez a reikit a vendégeimnek, kezelés végén “adtam egy kis reikienergiát”... A második reiki-beavatást is megkaptam, s a harmadik, ún. mesterfokozatra csak pénz hiányában nem tudtam jelentkezni, mert az már 150 ezer forintba került volna...

Mindenesetre megtapasztaltam valamit, amiről azt hittem, hogy Istentől jön... Pácienseim is valós élményekről számoltak be (lebegés-szerű érzések, melegség, zsibbadás a végtagokban, stb.). Ha a gonosz tesz is csodás jeleket, idővel benyújtja a számlát; ezt bizonyíthatja, hogy egy-két éven belül elkezdték figyelni a természetgyógyászokat és a rendszeres reikizőket (akik naponta több órát töltenek el gyógyítással), és azt vették észre, hogy egyforma betegségek kezdtek kialakulni náluk. Erről elhangzott egy előadás az egyik bioenergetikai kongresszuson is (Dr. T. I.-tól). Gyakran pajzsmirigy-, szív-, és veseelégtelenségek jelentkeztek náluk... Erre, mondanom sem kell, hogy kissé megijedtem, s úgy gondoltam, hogy abbahagyom, hisz ennyit nem ér az egész. Igaz, hogy a reikisek eleinte azzal kecsegtettek engem is, hogy az én “energiaszintemből” semmit nem vesz le ez, sőt, miközben másnak juttatom, én is akkumulálódom. Tanulság: ha ez Istentől jönne, nem lennének ilyen mellékhatások a közvetítőknél. A beavatási pénz összegéről nem is szólva! Hadd jegyezzem meg bizonyságul, hogy mit is mond erre a Biblia: “Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott fel nekik: - Adjatok nekem olyan hatalmat - mondta -, hogy akire csak ráteszem a kezem, megkapja a Szentlelket. - Péter elutasította: - Vesszen el a pénzed veled együtt, mert azt hitted, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet venni. Semmi részed benne, semmi közöd hozzá, mert szíved nem tiszta Isten előtt...” (ApCsel 9,18-21)

Most már tudom, mért kaptam annyi indítást arra, hogy olvassam a Bibliát... Akkoriban azonban még nem hallgattam erre.

Mindig az újonnan tanult dolgokat próbálgattam, hiszen a nap 24 órája is kevés lett volna már arra, hogy minden módszert használjak. Egy komplex, egyedi kozmetikát képzeltem el, amelyben minden különleges tudásomat kamatoztatni fogom... Hisz annyian járnak hozzám, és mindenkinek kiderül valamilyen problémája. A fő hibám ekkor is az Isten előtti alázat és hála teljes hiánya volt.

Elmentem egy “fényadó” tanfolyamra is. Azért tetszett, mert itt nem kellett csinálnom semmit, “én csak vagyok a betegnek”, s úgy kell őt elfogadnom, ahogy van, olyannak, amilyen. A szeretet gyógyít, s mindezt ingyen kell végezni. Nagy volt a hangsúly azon, hogy mindenhol, minden körülmények között el kell fogadnunk a másik ember “másságát”. Ez rendben is volna, de ma már úgy látom, hogy ebben is csak Isten kegyelme lehet segítségünkre; én eddig önerőmből képtelen voltam bárki hibáinak elfogadására (különösen akkor, ha bántott is az illető). Áhítattal hallgattuk, hogy sötétség nincs is, csak a fény hiánya, s hogy rossz sincs, csak a jó hiánya. Színesítették az előadásokat a bibliai részletek is, mégsem vettük észre, hogy itt sem egy személyes, bibliai Istenhez fordulnak segítségért, s a gonoszról, ítéletről, pokolról szó sem eshetett. Mi lehet ez, ha nem az ellenség megtévesztő formulája, “szeretet” gyanánt tálalva? Ítélkezni nem akarok, de a megkülönböztetés adományát - ha kérjük -, megadja nekünk az Úristen (1Jn 4,1; Jn 14,13.).

Mi, vagy ki hajtott, nem tudtam. Mindig valami mást kerestem... csodálva hallgattuk a nagy tudású Dr. B. Zs. előadásait, meditációit, tetszettek M. P., SZ. M. és Victor Charon könyvei, bölcselkedései. Pl.: Lucifer jelentése: Fényhordozó - tehát pozitív alak... Jézus és Krisztus két különálló fogalom... stb. Magyarázatuk egy idő után azonban túl bonyolult lett számomra, s hála Istennek nem volt időm igazán elmélyedni bennük. Akkor mégis rendkívül hatásosaknak tűntek.

Az Istenbe vetett hit újrakeresése akkor indult meg bennem, amikor láttam a “Mária evangéliuma” című- rockoperát, ez indított el Jézus életének olvasásában. Közben azonban még tűzönjárás tanfolyamot szerveztem és még radiesztéziát, majd bioenergetikát tanultam a „ Táltosképző” tanfolyamon.

Egy alkalommal, amikor egy meditációt végeztem, egy hang szólalt meg bennem: “Ne félj, vigyázok rád!” Úgy értékelem azóta is, hogy ez a Gondviselés hangja lehetett. És ez a mondat tartotta azután a lelket bennem a legnehezebb napjaimban is.

Amikor valakiről azt hallottam, hogy az illető az ország legjobb “szellemi ingázója”, elgondolkodtam, hogy miféle szellemek mozgatják ingáinkat? Volt “tudományos” magyarázat: “minden az egész világon rezgés, a tárgyaink és gondolataink is és ezeket érzékeli a varázsvessző, az inga”. Csupán először meg kell “beszélni vele”, hogy a válasz jobbra, vagy balra lendüljön, vagy forogjon, és a “műszer” mindent tud... Azt is, hogy mit ehetek ma... Én nem mentem az ingával a piacra - mint mások -, hogy így megvizsgáljam azt, amit vásárolnék, hogy nekem való-e, de megvallom, hogy a krémeket “ellenőriztem”, amit a vendégeimre akartam kenni... Azzal is elszórakoztunk egymás közt, hogy mértük, kinek “nagyobb az aurája”... De nemcsak a nagysága, hanem a minősége is fontos volt az aurának...(De mire mentünk vele?...) Az extraszensz előadások nyomán ezeket az “energiákat” tanultuk meg érzékelni más módon is. A bioenergetikai tanfolyamon szintén érintés nélkül tanultuk a beteg aura foltozgatását különféle trükkök segítségével.

Olvastam a “szellemvilág üzeneteit”, majd Sai Baba tanításait, aki olyan csodás jeleket produkál, .akár a “fáraó varázslói”, hogy hasson a hiszékeny emberekre. Azt “manifesztál”, amit akar. Megdöbbentő, ha arra gondolok, hogy ma is hányan tisztelik ezért “istenember”-ként. Ő az “Univerzum Ura”, s az egyik róla szóló könyvben fotóval is illusztrálják ezt.

Elmentem továbbá K. Gy. időfizikai előadásaira, melyek különféle meditációkkal zárultak. Míg mások különféle látomásokban részesültek, én sohasem “láttam” semmit. Egyszer érdeklődtem is az előadónál, hogy netán éretlenségem, vagy mi miatt nincs efféle élményem? Azt válaszolta: “Mert le vagy védve... nem mindenkinek mutatják meg... “ Akkor még nem örültem ennek a válasznak. Utólag pedig látom, hogy milyen nagy igazságra mutatott rá... Akkor még szerettem volna én is “a mennyországban, a Marson, a Holdon körülnézni, úgy kétszáz évvel később” - hiszen előadónknak “joga volt” ide-oda “vinni” az embereket... Otthoni használatra is vehettünk meditációs kazettákat, amelyek meg voltak “áldva”... Tőle hallottuk azt is, hogy Jézus újra született (inkarnálódott), s egy magyar kislány alakjában van... (Lásd: Molnár Edit közeledik c. könyvében.)

Mindenütt a reinkarnációt hirdették, ami itt nálunk örömhírként terjedt. “Milyen jó, hogy nem csak egyszer élünk, ha most elrontok valamit, nem baj, majd következő életemben tökéletesítem. Ami pedig most rossz, nem baj, hisz nyilvánvalóan az előző életem bűneiért szenvedek. “ Ez a sorsunkba való passzív belenyugvás nem hozott jó gyümölcsöket. “Ez a karmád, és kész! “ “Nem szólok bele az emberek életébe, nem segítek.. , ha mégis, azzal még a sajátomon is rontanék...” Ebben a felfogásban bizony nem található meg a keresztény eredetű emberszeretet, egymás segítése, ápolása, vigasztalása, befogadása... És mi ösztönözne bennünket az életszentség nehéz útján, keresztényként, ha nem a feltámadásba, az örökkévalóságba, Krisztus királyságába vetett remény és hit?

Egy napon éppen “izzasztósátorban” készültem életem (újbóli) kockáztatására egy lélekbeni “újjászületés” reményében, amikor közbejött valami (azon a félelmemen túl, hogy nem szeretném a kisfiamat árván hagyni veszélyes gyakorlatok kedvéért): ez a “Sant Mat”, a “spirituális ébredés” tanítása volt. Ebben az újonnan megismert rendszerben egy indiai “Mesterszent” óva int bennünket az összes - általam eddig kipróbált - okkult és mágikus gyakorlattól.

Először elolvastam néhány, ún. “Surat Shabd Joga”-ról szóló könyvet, s egészen magával ragadott a szellemiségük. Ezúttal már ez tűnt számomra a “legtisztábbnak”. Hiszen a Mester szeretete, az önzetlen szolgálat, önvizsgálat - és fegyelem, alázat és őszinteség voltak a fő tényezők az Istenhez vezető úton... Elvárták, hogy a beavatottakkal hetente találkozzunk, ún. “Satsangokon”, ne együnk húst, halat, tojást, és ha lehet, napi két-három órát töltsünk el meditációban. “Légy jó, tégy jót, válj eggyé!” Így kaptunk beavatást az “Isteni Fénybe és Hangáradatba”... Tanításaikban gyakran idéztek a Bibliából, egészen más magyarázatot adva, mint ahogyan a mai napon - keresztényként - látom. Akkor nem ismertem még fel ezt a csapdát - amiről lehet, hogy nem is a mesterek tehetnek, hiszen ők oda születek, ebben a hitben éltek. E “spiritualitás tudománya” a “Mesterszent és a tanítvány közötti érzelmi kapcsolatra épült”. Itt a megváltó nem Jézus, hanem a “Mester”, aki az általa beavatott embertől “átveszi a karmáját”. Az isteni kegyelem függvénye, hogy a rendszeres meditáció folyamán mikor jelenik meg a “Mester sugárzó alakja”, s majd Ő lesz, aki segíti az embert a belső úton továbbhaladni, fejlődni; a halálunk után pedig kezeskedik arról, hogy eljuthassunk az ..örök hazába”, s eggyé válhassunk Istennel. Ha nem viselkednénk megfelelően ebben az életünkben, akkor azért (ha már beavatottak vagyunk), kegyelméből, újra egy “Élő Mester” közelébe fogunk újraszületni. Kevésbé tetszett már akkoriban is a Mester iránti túlzott rajongás elvárása, valamint az, hogy a családtagjaimnak és vendégeimnek, sőt, az állatkáinknak is húsmentes étrendet kell kínálni, hiszen ellenkező esetben növelem a saját, ill. a Mesterem karmáját... (Csoda, hogy él még, szegény!) Azt már csak félve írom le, hogy azt kellett elsajátítani, hogy “nehogy kívánkozzunk egy-egy hely után a mennyországban” , mert nem ez a végső cél, hanem: “eggyé válni az Istennel”! Ám ez nem fog menni az élő mester szeretete és segítsége nélkül! Jézus mennybemenetele óta ők a világosság hordozói (“emberi pólusok”), s “az Ő szemükből árad az isteni mámor és fény”...

Ma már tudom Jézus Krisztustól, hogy csak rajta keresztül juthatok el az Atyához... (Jn 14,6). Ma látom, hogy mindegy az, hogy hány fokkal (10-30-90°) térünk el az igazságtól, de ha letérünk, akkor már nem Jézus szerint, s nem az evangéliumi “keskeny úton” járunk.

Pár hónappal e “beavatásom” után akadt a kezembe egy könyv a Hozsanna katolikus boltból, melynek tartalma a gyermekkori hittanórák anyagát juttatta az eszembe. A napi többórás meditációra szánt időmet ez alkalommal lelkiismeretfurdalás nélkül e könyv olvasásával töltöttem. A benne lévő ajánlott fejezeteket kikerestem a Bibliából. Közöttük olvashattam a figyelmeztetéseket a végső idők jeleiről is. A sorok nyomán felismertem a magam tévelygéseit. Kétségbeesve döbbentem rá tudatlanságomra, s arra. hogy mennyire másképp magyaráztak eddig mindent azok, akikre hallgattam. Úgy éreztem, a sok év pocsékba ment... összeomlott egy vár... Szörnyű érzés fogott el. Mindenről, amiben eddig hittem, kiderült, hogy délibáb volt. Nulláról kezdhettem. Képes voltam szembenézni ezekkel az érzésekkel, hazug világom összeomlásával. Jézus ugyanis itt lépett be az életembe. Találtam különféle imádságokat és magam is elkezdtem imádkozni; szívből kezdtem kérni Jézust és Szűz Máriát, hogy mutassák meg, mi az Igazság?! Hála az Úrnak, nem hagyott cserben.

A segítő jelek nyilvánvalóak lettek, ugyanis még egy könyvbe botlottam, melyet egy misszionárius pap írt. Ebből azt tudtam meg, hogy az okkultizmus egészében véve a sátán csapdája az emberek szelleme ellen, hogy ne imádhassák Istent, s azt is, hogy a keleti guruk kötelékeitől milyen nehéz megszabadulni. Ismét felismertem hiányosságaimat, s azt, hogy milyen kevés, ha csak a testemet akarom épségben tartani (étkezés, gyakorlatok, jóga, stb.), a lelkem is csak emberi természet szerint működik, ha nem ajánlom fel Istennek, s nem Ő tölti be. “Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket, adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemetek ésszerű hódolata”(Róm 12,1-2).

Harmincöt évet kellett Neki várnia erre a pillanatra... Ez volt életem legszebb napja! Jézus bennem ünnepelt, ledöntötte korlátaimat és olyan szabadságot éreztem, mint még soha!... A “tékozló fiú” visszatért, s valóban úgy éreztem, hogy úgy örvendtünk egymásnak, mint az apa a fiának. Isten végtelenül szerető irgalmát valósan megtapasztaltam ekkor. Napokig tartott az “ünnep”, azt hittem, soha nem lesz vége, de ez csak ízelítő volt... Hamarosan több órás beszélgetésre mentem László atyához, aki nagyon megértő volt, s ellátott jó tanácsokkal. Pár hét múlva letehettem húsz év terhét Jézusnak egy gyónásban.

Nemsokára “Szentlélek-szeminárium” indult a templomunkban, s ennek keretében rendszeresen elkezdtem imádkozni és a Bibliát olvasni. Akkorra megcsömörödtem már a sok versengéstől, a tudás fitogtatásától, az egymás elleni áskálódástól, pénzelnyeléstől, hatalomvágytól, az álszeretettől, az érdekkapcsolatoktól, a hiú dicsőségvágytól, különcködéstől... , melyekkel az eddigi köreimben találkoztam. Következésképpen elutasítottam minden “utálatosságot”, amit eddig bálványoztam!

Eleinte csak hétvégeken jártam szentmisére, s ma már (egy év után) majdnem mindennapos szentáldozó lettem. Hiszem, és élem, hogy Jézus jelen van a szentmisében, az Eucharisztiában, letehetem neki minden bűnömet, rossz tulajdonságomat, problémámat... történhet bármi, a bennem lakó békesség tanúskodik az Ő jelenlétéről. Nem győzök gyönyörködni hálaadással Jézusnak életemet alakító munkájában. Segítségével kezdem megtanulni a kicsinységet, a gyermeki ráhagyatkozást, szeretetem tökéletesítését. Be kellett látnom, hogy nem tudunk önerőből megtisztulni, megváltozni, sem megváltani magunkat nem tudjuk, nem is kell erre törekedni, hiszen ezt már elvégezte Ő... Nem is szeretnék ezentúl másnak szolgálni! Az Ő kegyelmének minden lehetséges. Magammal tehát nem dicsekedhetem, csakis Jézus Krisztussal, akinek szabad akaratomból átadtam az életemet!

Még néhány részlet a Bibliából, melyek - többek között - engem erre a meggyőződésre vezettek: “Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent: a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják... De sokra nem viszik, mert ostobaságuk mindenki előtt nyilvánvalóvá válik...”(2 Tim 3,1-9).

“Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben nyugodt...” (2 Tim 4,3-5).

“A lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátán tanításra hallgatnak. Ezek képmutató hazudozók, akiknek meg van bélyegezve a lelkiismeretük. Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza. Hiszen Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert az Isten tanítása és az imádság megszenteli... A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az Istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.” (1 Tim 4,1-5).

1996 februárjában K. J.