I. A KARMA ÉS A REINKARNÁCIÓ VILÁGA

  

            A lélekvándorlás tanának lényege, hogy az ember cselekedetei visszahatnak rá, amit vetett, azt is aratja. Múltja meghatározza a jelenét, jelene pedig a jövőjét. A karma személytelen ok-okozati vastörvény, amely az ember sorsát határozza. Ha az anyagvilághoz, önnön individuális anyagi létéhez, tehát lényegében illúziókhoz ragaszkodik, akkor halhatatlan szelleme újra testet kell, hogy öltsön. Életei évmilliókon át is követhetik egymást. A cél kiszabadulni a karma törvénye alól, nem újra születni, nem lenni.

1) Vallástörténeti szempontból vizsgálódva először is meg kell állapítani, hogy a lélekvándorlás hirdetőinek az az állítása, hogy e tan egyetemes emberi felismerés lenne, cáfolható, ugyanis:

- egyértelműen indiai specialitás; az afrikai és az amerikai kontinensen; sőt Ázsia többi kultúrájában eredetileg teljesen ismeretlen volt; Európába pedig csak az ókori hellenizmus idején jutott el s csak a gnosztikus okkult hagyományok újjáélesztett változataiban maradt fenn ( ld. rózsakeresztes szellemtudomány, teozófia, antropozófia, scientology stb.);

- a vallási tolerancia, a „minden út istenhez vezet„ elve - Keletnek nem „vívmánya” hanem a keleti vallásosság egyik eleme, ami abból következik, hogy mindegyik vallási irányzat ugyanarra a problémára (karma) igyekszik megoldást találni: az indiai eredetű vallásokra tehát igaz lehet, hogy „minden út ugyanoda vezet” hiszen ugyanonnan indulnak, de ez az elv nem általánosítható a többi, egészen más problémafelvetésből kiinduló, és egészen más megoldásokra jutó vallásra is; a karma és reinkarnáció tana eredetileg - mint vallási-világnézett „helyzetkép”

- maga a pokol, amiből minden ortodox hindu, dzsaina, buddhista és szikh irányzat a kiutat keresi; Nyugaton viszont a tanból szinte evangélium (örömhír) lett, ugyanis az „én” létek során át való fejlődésének a lehetőségét látják, ill. láttatják benne;

- egyfelől tehát Nyugaton kialakulóban van egy az eredeti indiai változatoktól (Id. alább) eltérő, populáris, humanista alapállású lélekvándorlás-tan, másfelől pedig a Nyugaton missziónáló guruk egy részének a tanítása is átalakul: az itteni igényekhez igazodik, torzul, sőt tőle idegen, pl. keresztény elemeket olvaszt magába (Krisztus helyettes váltsága, engesztelő áldozata „mintájára” az egyes ortodoxnak nem mondható guruk „magukra veszik” tanítványaik karmáját stb.).

 

2) Világnézeti szempontból vizsgálva meg kell állapítani, hogy a karma és a reinkarnáció „törvé­nyéről” hirdetői úgy beszélnek, mintha az egyfajta természeti törvény volna, noha az egyáltalán nem egzakt (pontosan meghatározható, egyértelmű):

- a tant valló irányzatok is a legkülönbözőképpen értelmezik az egész rendszer („világtörvény”) egyes elemeit, ill. azok működését:  vitatott már az is, hogy a karma alól van-e, ill. egyáltalán lehet-e kiút; hogy az önfejlesztéssel Jóga), vagy csak egy istenség segítségével lehetséges-e; hogy csak a tudatos vagy a nem-tudatos cselekedetek, hibák is befolyásolják-e a személyes karmát; hogy nem a másik karmájába való beavatkozás-e a neki nyújtott segítség (hiszen most előző élete bűneinek igazságos büntetését szenvedi el); hogy az életvitel, vagy a halál előtti utolsó gondolat dönti el, újraszületik-e a lélek, s ha igen, milyen létformában; hogy a meghalt lelke-szelleme hol van újraszületéséig, hogy ez a közteslét egyáltalán van-e, ill. mennyi ideig tart: évmilliárdokig is tarthat vagy csak x napig; hogy mit csinál a lélek ezalatt: lehet-e, s ha igen szabad-e, vagy kell-e vele kommunikálni (ld. „halottaskönyvek”), vagy minderről szó sem lehet; hogy ember csak emberként születhetik újra (reinkarnáció), vagy növényi, állati, isteni létformába is juthat (transzmigráció), ha pedig nem emberi létformában van (pl. rovar), akkor ott a karma miféle szempontok alapján dönt a további sors felől (pl. hogy cselekszik jót, vagy rosszat?); hogy a férfi férfi, és a nő nő marad-e következő életében, vagy nem, s hogy ez szabálytalanul változik, vagy egyszer így, egyszer úgy történik stb. stb. stb.

Ahány mester és tradíció, annyi „holtbiztos” válasz létezik, vagy pedig a kérdező alacsony tudat­állapotszintjére, be-nem-avatott voltára hivatkozva hagyják nyitva a kérdést, ill. tagadják meg a választ.

 

3) Társadalmi szempontból a karma és reinkarnáció törvényének tana meghatározó szereppel bír mind az egyénre, mind a társadalomra nézve:

Az emberképet illetően:

- a hinduizmus szerint az ember tkp. csak álmodó szellemdarabka, ami illúziók rabjaként újra meg újra testet ölt s egy végtelen, ájult létforgatagban kerengve egyetlen célja a mielőbbi „kiszállás” ­ehhez pedig az ember a mesterekre szorul; még Buddhának, a hinduizmus egyik nagy reformátorának az „ajánlata” is végső soron ennyi: ha megvilágosodsz és Buddha leszel, akkor ha meghalsz, végre nincs tovább...

- a létforgatag világképéből következik az is, hogy a meg nem világosodott, meg nem szabadult ember (karmi) tkp. a múltja rabja és a jövője szolgája, létének egyetlen elviselhető, ill. kifejezetten célzott dimenziója a jelen, a jelenben való élés;

- az embernek nincsen keresztény-, vagy akár humanista értelemben vett értéke, hiszen individuális léte csak egy kozmikus varázslat (májá, azaz mágia) illúziója;

 

Az erkölcsöt illetően:

- mindezzel összhangban áll a "jógázó éhező: boldog éhező" elve (és India nyomora), hiszen mindenki csak a maga karmájáért felelős: a másik bűnhődését csak egy további életre elodázni tudja, ha segít neki - megjegyzendő, hogy a keresztény missziókat kezdetben felelősségre vonták karitatív tevékenységükért, az elvilágiasodó hinduizmusban viszont lassan megjelent a „te karmád az, hogy szenvedj, az én karmám az, hogy segítsek neked” elve; a hindu tolerancia (ahimszá) tkp. nem-ártást, nem-beavatkozást jelent, az optimális viszonyt ember és ember között...;

- az eredeti keleti egység-szemlélet (monizmus) a jót, az igazat, a lelkit, az Istenit nem érvényre akarja juttatni (mint azt sok, a nyugat kultúrkörből származó tanítvány is gondolná); hanem csak integrálni (összevonni, egyesíteni) akarja a rosszal, a hamissal, az anyagival, az ördögivel, és így túllépni akar mindkét „illuzórikus végleten”;

- a keleti felfogás szerint a tökéletes ember a jó és rossz dualizmusába gabalyodott erkölcs felett áll, ill. ezt az erkölcsfeletti állapotot kell elérni s ez az erőfeszítés maga a tökéletesedés; ebből kö­vetkezik, hogy a - keresztény, vagy akár humanista értelemben vett - erkölcsi jót, az igazat stb. nem tekinthetik a társadalom olyan én-fegyelmező, közösség - teremtő és - fenntartó elemének, amiért küzdeni lehet, sőt kell - mert az egyoldalúsága miatt tkp. illúziókergetés, azaz karmikus terhet jelentő hiba, ami a létforgatagban tartja az egyedet és a közösséget...

A társadalom felépítését illetően:

- a karma-tan az indiai kaszt-rendszer alapja s a kaszt-rendszer a karma-tan társadalmi vetülete, következménye; a modern India csak nehezen tud megszabadulni attól az átoktól, amit ez a gya­korlatban embertízmilliók életében jelent;

- a konzervatív guruk (pl. a Krisna-tudat szervezete is) nem a felszámolását, hanem a „megreformálását” követelik; elképzelésük szerint az új kasztrendszert egyrészt nem születési, hanem „spirituális alapon” kellene létrehozni - azaz ők, a guruk döntenék el, hogy valaki a spirituális szintje alapján melyik rétegbe, kasztba tartozik és tartozhat -, másrészt pedig az egész világra ki kellene terjeszteni;

A társadalom fejlődését illetően:

- a karma ok-okozat elve determinizmusba visz: a múlt által a jelen s azáltal a jövő is meg­határozott, eldöntött; ha egy társadalom minden egyes polgárának sorsa a karma törvénye által meghatározott („karmamentes” emberből pedig bevallottan mindig kevés volt és van!), akkor ez igaz a társadalom egészére nézve is; ebben az esetben pl. egy Hitler uralomra kerülését a társadalmon levő kollektív karma büntetéseként kellene értékelni, ami ellen igazából nincs mit tenni;

- ugyanígy kérdéses az értelme egy lényegében illuzórikus világ tudományos kutatásának, a technikának, s általában a haladásnak is, az élet bármely területén; ne feledjük, hogy nagyrészt ez a világnézet áll az indiai kultúra évezredes stagnálása mögött.