Az Igazság szabaddá tesz!

REINKARNÁCIÓ ???

  

                                                                                                        

"A más vallásokat nem kell nevetségessé tenni
ahhoz, hogy igazoljuk a kereszténységet. 
A kereszténység önmagát igazolja!"   
/ Gy. E /

 Jézus eljövetelével . . .

 

    Az üdvözítő Jézus Krisztus eljövetelével Isten azt akarta, hogy az általa alapított egyház az egész emberiség üdvösségének eszköze legyen (vö. ApCsel 17,30-31*). E hitigazság nem kisebbíti a tényt, hogy az egyház őszinte tisztelettel tekint a világ vallásaira, de radikálisan kizárja azt a felfogást, melyet “vallási relativizmus hat át” és arra a vélekedésre vezet, hogy »az egyik vallás annyit ér, mint a másik« .

      Amennyiben igaz, hogy a többi vallás követői elnyerhetik az isteni kegyelmet, az is igaz, hogy tárgyilagosan nézve súlyosan hátrányos helyzetben vannak azokkal szemben, akik az egyházban az üdvösség eszközeinek teljességét birtokolják.

   “Az anyaszentegyház gyermekei azonban el ne felejtsék, hogy kiváltságos helyzetüket nem saját érdemeiknek, hanem Krisztus különös kegyelmének kell tulajdonítaniuk; s ha nem válaszolnak rá gondolattal, szóval és cselekedettel, nem csupán nem üdvözülnek, hanem szigorúbb ítélet alá esnek.”

     Érthető tehát, hogy az egyház az Úr parancsának megfelelően (vö. Mt 28,19-20**) és a minden ember iránti szeretet követelményeként “szüntelenül hirdeti és hirdetnie is kell Krisztust, aki  »az út, az igazság és az élet « (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket kiengesztelt önmagával”.

 (Részlet a Hittani Kongregáció Dominus Jesus kezdetű nyilatkozatából)

 

*“Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.” (ApCsel 17,30-31)

 

** “ Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,19-20)

 

 

Amikor egy téves irányzatot leleplezünk akkor nem szándékunk egy személyt vagy egy nép csoportot bántani hanem a téves irányzat ellen szól a leleplezés és leginkább a téves irányzat mögött álló szellemiségek ellen amelyek elhomályosítják a személyt ill. a népeket. Janicsárokká manipulálják!

 Ha valaki a téves irányzat leleplezésének hallatán  mégis sértve érzi magát, az azért lehetséges mert az illető azonosult magával a téves irányzattal így a megtévesztő szellemiségekkel (eggyé lett ), és ezért fáj neki  mikor a téves irányzatot támadás éri.

 A személy minél jobban megcsodálta a téves irányzatot annál mélyebbre engedte magában (szívében - lelkében) a téves tanítást és sértődöttsége így ennek arányában nőhet.

     Az élet, a világ bizonytalansága miatt napjainkban sokan természetfeletti igazságokra, vallási élményekre vágynak. Érthető, hogy az ember eben is a könnyebb, az olcsóbb, s a neki tetszetősebb megoldásokat keresi. Így élednek fel ma álvallási mozgalmak, amelyek szellemi divattá válnak. Egyre többen vélekednek egy hamis békülékenység, hamis ökumenizmus jegyében így: “ neki is igaza van, neked is, meg nekem is...” Veszélyes igénytelenség ez, mert ha az ember nem veszi a fáradságot, hogy keresse és tisztelje az igazságot, könnyen olyanok befolyása alá kerülhet, akik kihasználják, érdeklődéséből anyagi hasznot húznak.

     (A vallási relativizmus főleg a nyugati országokból származik, ahhol a toleranciát oly annyira kiterjesztették mindenre, hogy a vallások közötti különbözőséget evvel akarják megoldani a közös igazság megtalálása helyett.)

 

 “A másik tiszteletben tartása mellett is ki kell, hogy jelentsük, hogy mindaz, amit a New Age hirdet az önmagunkkal és a világgal való kibékülésről, gyökeresen eltér nemcsak a kereszténység tanításától, hanem minden más nagy vallás hagyományaitól is, amiket a New Age magába akar foglalni.” (Részlet: Az Új Város 1992. áprilisi számából - “Új korszak, új lelki éhség” címmel.)

    “Több kultúra vallja a reinkarnációval kapcsolatos nézeteket, melyek bölcsője az ókori Görögország volt. Ma főként az indiai vallásokban találjuk meg a legkiforrottabb formában.

A hinduizmus reinkarnációról szóló doktrínája szerint a lélek a test halála után átvándorol egy másik testbe, azzal a céllal, hogy megtisztuljon, és várja, hogy elérkezzen a teljes megvilágosodás és végső üdvösség állapotába... Etikájuk középpontjában az egyetemes szeretet (ahimsa) áll. Ez a kifejezés szó szerint azt jelenti: nem bántani senkit, nem használni erőszakot semmilyen élő teremtménnyel szemben, vagyis azt javasolja, hogy tisztelni kell minden létező teremtményt, főként az embereket, akiknek fejlődését, történetét teljesen átitatja Isten jelenléte. Az érettebb hindu gondolkodásban minden emberi személy lélekből és testből áll. A lélek és test egyesülését azonban, az Ábrahám hitére visszavezethető három nagy vallással ellentétben, esetlegesnek fogja fel. A léleknek teher, büntetés az, hogy teste van, melyet egy eredeti tudatlanság (avidya) miatt érdemelt... Az effajta antropológia a reinkarnációt a megtisztulás, de egyben a büntetés eszközének tekinti... Az egész folyamatot karma-samsarának nevezik, mely kifejezés második szava állandó mozgást, átmenetet, futást jelent. Az élet a hinduizmus szerint tehát nem egy meghatározható és időben korlátozott valóság, mely a születéssel kezdődik és a halállal fejeződik be, hanem állandó mozgás, kiteljesedés, körforgás: mindent mindig a karma törvénye határoz meg. Így van ez egészen a lelki tökéletesség eléréséig, mely a test végső megszabadulását eredményezi....

 

   Sem az Ószövetségben, sem az Újszövetségben, sem az Egyház hagyományaiban és tanításában nincs szó a reinkarnációról, annak semmilyen formájáról, bár némely szövegben érzékelhetjük ennek a doktrínának az ismeretét. A katolikus hit és a reinkarnációban való hit összeférhetetlenségét főként három biblikus-teológiai érv támasztja alá. Először is a lélek és a test egysége annyira mély és lényegi, hogy úgy kell tekinteni az Isten által közvetlenül spirituálisnak és halhatatlannak teremtett lelket, mint a test “formáját”: a lélek és az anyag az emberben nem két összeillesztett természet, hanem egyetlen összeforrott, egymást átható valóság, mely egy élő alanyt, egyetlen személyes emberi természetet alkot... Isten igéje megerősíti: úgy rendeltetett, hogy az emberek csak egyszer halnak meg, s azután pedig következik az ítélet. Krisztus, a feltámadott, aki egyszer s mindenkorra feláldozta magát, hogy megszabadítson bűneinktől, másodszor is el fog jönni dicsőségben, hogy végleg üdvözítse a lelkeket... Krisztus saját testével támadt fel Isten dicsőségében. Ugyanígy, az idők végezetén mi is mindannyian abban a testben fogunk feltámadni, melyben most létezünk: akkor is, ha az dicsőséges, lelki testté fog átalakulni... Földi bűneiktől való teljes megtisztulásunk, melyre halálunk után szükségünk lehet, a léleknek egy olyan különleges kegyelmi állapotához kötődik, melyet az egyházi hagyomány Tisztítótűznek nevez. Leszögezi, hogy nincs semmilyen más megtisztulási mód ahhoz, hogy beléphessünk az örök boldogságba...”

 (Idézet az Új Város 1995. februári számából.)

 

 

Leleplező tanítások gyűjteménye:






vissza a honlapra