II. A reinkarnáció

 

1. Bevezető

            A reinkarnáció vagy újraszületés, a különböző okkult gyakorlatok, a mágia, az asztrológia, a haláltudat elmosása, a spiritizmus, az ufológia és sok más mellett a már világszerte ismertté vált New Age mozgalom egyik sajátos eszköze.

            Ez a felfogás nemrég még csak a keleti gondolkodásban volt jelen, s most egyre nagyobb teret hódít. Azt vallják, hogy az ember halála után a lélek átmegy egy másik testbe, legyen az magasabb vagy alacsonyabb rendű élőlény teste. Sajnos sok kereszténynél is ez a felfogás befogadásra talál, habár a keresztény tanítás szigorúan elveti.

            Az a tény, hogy a keresztények soraiba is hódít rémes dolog, azonban meg kell vizsgálni annak okát, hogy miért is fogadják el. Mindez azért lehetséges, mert az illető nem ismeri eléggé a keresztény kinyilatkoztatást.

            A mai elvilágiasodott élet rettenetes forgatagában mindenki az egyénit keresi, saját javát és boldogságát, közösségi szellem pedig háttérbe szorul. Az ilyeneknél kapóra jönnek ezek a megtévesztő és féligazságokat hirdető tanok. Igaz azonban az is, hogy terjesztői sokszor keresztény tartalmú fogalmak segítségével öntik keretbe tanításukat, s ezzel félre vezetik az embert.

 

2. A reinkarnáció a keleti vallások tanításában

 

2.1. A hinduizmus

            Az indiai őslakosokat Kr. e. a II. évezred elején meghódítják az ári népek, mely népség nomád életmódot folytatott, viszont India elfoglalása után áttértek a földművelésre. Minderről a védák gyűjteményéből szerezhetünk tudomást.

            A hódítás után nemcsak társadalmi, hanem vallási vonalon is változás észlelhető. Társadalmi síkon ekkor alakul ki a napjainkig ismert kasztrendszer, amelyen belül négy különböző társadalmi réteg létezett. Vallási téren ekkor jelenik meg a brahmanizmus és ezzel egyidejűleg kezdik hirdetni a reinkarnáció tanát is, vagyis azt, hogy az ember lelke halála után átmegy egy másik testbe, legyen az állati vagy emberi test. Kidolgozták az érdemszerző tettek tanát is és ez is fontos az újraszületésnél. A lélek egy örök körforgásban, a szanszárában van.[1]

            A hindu hagyomány szerint az ember élete folyamán nem kerülhet egyik kasztból a másikba, ez viszont az újramegtestesülésben lehetségessé válik, de mindez az illető karmájától függ. A karma szónak két jelentést tulajdonítanak:

                        - cselekedet

                        - a testi vagy szellemi tevékenység jó vagy rossz következménye

A reinkarnációt vallók soraiban inkább a második értelmezés jut előtérbe. Szerintük ez az, ami a szanszárában, az élet - halál - újjászületés körfogásában tartja a lelket.

            Az ember tetteinek súlyát magával viszi, de ez erősödhet vagy gyengülhet az élet folyamán. A Mahabharata című eposzban olvashatunk arról, hogy az önzetlen tetteket gyakorló lélek már nem tartozik be ebbe a körforgásba, ez megtörheti a körforgást.[2]

            A lélek Isten hatalma által ismeretlen módon kerül a világba és célja ismeretlen. Egyesek a forrásban lévő vízhez hasonlítják, mert mint ahogy a forrásban lévő vízbuborékok keletkeznek az edény fenekén, majd innen feltörnek a víz tetejére, s innen pedig a levegőbe szállnak, éppen így van a lélekkel is. Egyesek szerint a test csak annyi a lélek számára, mint a test számára a ruha. Amikor ezek a lelkek megjelennek, először a legegyszerűbb élőlények lelkeként jelennek meg, de nem semmisülnek meg a testtel együtt, hanem tovább vándorolnak egy másik testbe. A lélek különböző fázisokon végighaladva eljut az emberbe is és itt ébred öntudatra, ennek pedig következményeként megjelenik a szabadság és a felelősség.[3]

            A léleknek addig kell újraszületnie, míg eléri a megváltást. Láttuk, hogy sokan a tettek következményeként várják a megváltást, de vannak akik ezt nem tartják elegendőnek és egy isteni hatalom beavatkozását tartják szükségesnek. Ez a körforgás mindaddig tart, míg a lélek eljut oda, hogy a Minden - Egy istenséggel egyesül vagy pedig a pokolra kerül.[4]

   

2.2. A buddhizmus

             „A buddhizmus Indiában, a brahmanizmus fejlődésének klasszikus periódusában született negatív megváltásként járulva a világ örök körforgását, az újjászületések fatális kikerülhetetlenségét, a társadalmi - emberi egyenlőtlenségek orvosolhatatlanságát hirdető papi vallásosság kritikájaként”[5]

            Buddha, eredeti nevén Gautama Szidhartha, hercegként látta meg a napvilágot. Már születéséhez mitikus elemek fűződnek, amelyek szerint anyja egy fehér elefánttal nemzette őt, s a fiú születése után anyja meghalt, mert az ő rendeltetése az volt, hogy fiát megszülje. Gondok nélkül folyt élete, társadalmi helyzetéből kifolyólag, de 29 évesen mindezt feladja, s családját elhagyva felcsap vándortanítónak. Egy alkalommal egy fügefa alatt pihenve világosult meg előtte az élet mivolta és ekkor vette fel a Buddha (megvilágosodott) nevet.

            Ebben a megvilágosodott állapotban képessé vált korábbi létezéseinek felismerésére és rájött az újramegtestesülésre. Ugyanakkor megtalálta a megváltás módját, az újjászületések folytonos sorozatából való megszabadulást. Szerinte ez úgy lehetséges, ha az ember eljut a nemlétezésbe, s ez pedig úgy lehetséges, ha lemond az érzéki, létezési élvezetekről, gyönyörökről. Buddha szerint minden ember ezt az üdvösséget keresi. Az első lépés az üdvösség felé az életvágy kioltása, mert ez a lelki békére és a tiszta szemlélés módra vezet, vagyis a megvilágosodásra.

            Már életében két részre szakadt hallgatósága: szanghákra, ezek szerzetesek voltak és az életben megmaradottakra - mondhatnánk úgy is, hogy világiakra. Az utóbbiaknak öt szabályt hagyott hátra, amely által üdvözülhetnek és kikerülhetnek az újraszületések forgatagából. Az öt parancs a következő:

                        - ne ölj

                        - ne lopj

                        - ne hazudj

                        - ne törj házasságot

                        - ne fogyassz részegítő italokat

tanítását mindenki követhette, de nem mindenkinek sikerült kikerülni a reinkarnáció ciklikus folyásából, de a parancsok megtartása segítette az ilyeneket is, oly módon, hogy egyre kedvezőbb megtestesülésben legyen részük, végül pedig eljuthassanak a  nirvánába. A nirvána az üdvözültek helye.[6]

            Buddha felfogása minden jelenség átmenetiségének gondolatából fakad. Mindent a dharma, a világtörvény irányít. Szerinte a lélek dinamikusan változik a megtestesülések által. Azt tanítja, hogy minden elemi részecskékből áll, amelyeket a dharma tart össze és vezérel. Szerinte még a lélek is változik, sőt a személyiség is ezen részecskék láncszerű kapcsolódása. Ez támasztja alá azt a felfogást, hogy az emberek karmájuknak megfelelően születnek újra.

            Ez az újjászületés a létezés több birodalmában lehetséges és ezt nevezik a buddhisták az élet kerekének. Ezen birodalmak között ott szerepel a pokol és a mennyország átmeneti birodalma is, és az újra megtestesülés az ott elért változásnak megfelelően történik. Az újraszületések sora addig tart, míg minden lény eljut a nirvánába, abba a birodalomba, ahol már nincs halál.

             Fontos az újjászületés szempontjából, hogy milyen állapotban van az egyén a halála pillanatában. Ezért a haldokló mellett ott állnak a családtagok, akik segítik a haldokló meditációját, hogy kedvező szellemi állapotban érje őt a halál.[7]

 „Az egyénnek erkölcsi tökéletesedés által adódik lehetősége kilépni a világ örök körforgásából. A tökéletesedésre felhívó parancsok nem istenek utasításai, hanem a világ rendjében rejlő természetes erkölcs elvek, amelyeket fel kell ismerni ( meditáció ) és amelyeket cselekedeteinkben követni kell ( józan mérsékletesség ), hogy eljuthassunk a lét terhétől való megszabaduláshoz, a nirvánához.”[8]

 

2.3. A dzsainizmus

             A dzsainisták halálról alkotott képe szoros kapcsolatban áll az életről, a lélekről való elképzelésükkel.

„A dualista dzsainizmus határozottan megkülönbözteti az élőt ( dzsiva ) az élettelentől (adzsiva). A dzsainista felfogás szerint a karma adzsiva, mert anyagból van, ami a szó szoros értelmében rá akaszkodik a lélekre, lehúzza, butítja, olyannyira, hogy a lélek elveszti saját áldott és bölcs természetének tudatát.”[9]

            A test és a lélek megtisztulása megállíthatja a karma növekedését és ehhez hozzájárul a három kultikus ékszer használata és az öt szerzetesi fogadalom. Ezen utóbbi betartása megszabadítja az embert a karmától és így kerülhet ki az a reinkarnáció körforgásából. Az ilyen állapotban a lélek felemelkedik a világegyetem birodalmában, oda, ahová a megszabadult lelkek térnek lakozni.[10]

 

2.4. A szikh vallás

             A szikhek, hasonlóan más keleti népekhez, de főleg a hindukhoz, hisznek és vallják azt, hogy a halál után a lélek újjászületik.

            A szikh vallást valló személyek felfogása szerint meglehet szabadulni a következő életbe való újjászületéstől, de ez csak Isten kegyelméből lehetséges, ha az illető istenközpontú életet él. A szikhek elfogadják a hétköznapok valóságát, de nem tartják azt illúziónak, ahogy ezt a hinduk vallják, és ugyanakkor kiderül az is, hogy nem nagyon világias szemléletűek, mert nem tévesztik szemük elől az örökkévalóságot.[11]

            Ezt a tant a szikhek szent könyve Guru Granth Szahib foglalja magába: „Ismerd meg ittléted valódi célját. Az Igazi Guru (Isten) irányításával gyűjtsd a kincseket. Ha Isten zavartalanul lehet veled, nem fogsz újjászületni.”[12]

            Az újjászületéstől való megszabadulás hogyanja nem ismeretes. Egyes szikh elöljárók szerint ez a megszabadulás azt jelenti, hogy beolvadnak az Abszolútumba, mások pedig azt vallják, hogy üdvözült állapotban, „anand”[13], örökké Isten közelségében élhetnek[14].

 

3. Reinkarnáció a New Age tanításában

 

3.1. Általános jellemzők

             A karma, a progresszió, a parapszichológia és a reinkarnáció megvitatása egy nagyon izgalmas „tudományterület”[15] képét mutatja.

            Az egyéni lélek előző létében való hitet sokféleképpen nevezik: metempszichózis, transzmigráció, reinkarnáció, újjászületés és újramegtestesülés kifejezésekkel szokták ezt a mechanizmust jelölni. Szerintük minden egyes életünkben elvetjük a személyiség magvait és ezek kikelnek vagy még abban az életben, vagy pedig egy következő megtestesülésben. A reinkarnáció a karmával működik együtt, ez a karma ok és okozati viszony, egyszerűbben sors vagy végzet.

 

            A karma alapelve, hogy a lélek szabad akarattal rendelkezik és így meg van a választási szabadsága. Minden lélek az inkarnációban olyan szülőkhöz vonzódik, akik a karmikus lecke elsajátításához szükséges biológiai és fizikai feltételeket biztosítani tudja. Tehát a lélek, a megtestesülendő választja meg szüleit. Mindemellett az egyén összes cselekedete rögzítve van az úgynevezett Akasha lemezein, mely lemezek tartalmazzák valamennyi előző, jelenlegi és jövő cselekedeteit, és meghatározó szerepük van az újbóli megtestesülésnél.[16]

            Sokan beszélnek a reinkarnáció különböző módjairól is. Itt csak éppen megemlítünk néhány ilyen lehetőséget:

                        - egyidejű többszörös inkarnáció koncepciója

                        - a reinkarnáció lineáris elképzelése

                        - a földönkívüliek koncepcíója

 

3.2. A déjá vu szinkronítás

             Azt az érzést, amikor valaki egy épületbe jár és az az érzése, hogy járt már azon a helyen, látta már azt, déjá vu jelenségnek nevezzük. A klasszikus magyarázat szerint azért ismerős a környezet, mert az ott található festmények, bútorok, függönyök és más tárgyak ismertek. Az agy kiterjeszti ezt és a teljes környezet ismerőssé válik. Mások ezt az érzést, és ez ritkábban fordul elő, az előző életben átélt momentumokra vezetik vissza.[17]

 

3.3 A déjá vu cáfolata

             Vannak, akik azt állítják, hogy már több előző életük volt és sok mindent meg tudnak előre mondani, azzal élve kijelentéseik mellett, hogy ők ezt már átélték. Ez az érzés az illetők hiszékenységén alapszik, mert elhiszi, hogy jelenlegi állapotát vagy egy adott helyzetet vagy történést ő már átélt. A helyzet az, hogy valóban nem születtek újra, de olyan dolgokról számolnak be, amelyekhez első látásra semmi közük nincs.

            Az történt egyszer, hogy valaki életében először látogatott Rómába. Amikor a szent Péter térre ért, meglepődve felkiáltott, hogy ő mindezt már látta. Pontosan beszámolt arról, hogy a tér mögött rácsos kapuk vannak és arról, hogy milyen díszek ékesítik azokat. Azt is meg tudta mondani, hogy a tér különböző pontján mi látható.

            Az illető valóban akkor járt először járt Rómába, és azt állította, hogy mindezt egy előző életében már látta. Ha valaki olyannak mondta volna el, aki nem jártas ezen a téren, az el is fogadta volna. Azonban az történt, hogy az illető családi helyzetének felkutatásakor kiderült, hogy az ő nagymamája járt Rómába és a tér mögötti rácsos kapuk jelentették számára a legnagyobb örömöt, és erről valóban sokat is beszélt. Ez az élmény akkora hatást gyakorolt rá, hogy szinte génjeibe szívódott, s ezt örökölte az ő unokája. Tehát nem reinkarnációról van szó.

            Egy másik esetben, amely a namuri pszichológiai kongresszus témája is volt, az történt, hogy egy elemit elvégző kislány részletesen beszámolt a családjába tartozó házaspár nászúti élményeiről, pedig neki erről soha senki nem beszélt. Azonnal rávágták, hogy egy előző életében ott volt azon a helyen, ahol szülei tartózkodtak.

            Azonban itt is kiderült honnan származnak a lány ismeretei. Játékos ládáját nézve megtalálták benne a házaspár útinaplóját, amelybe pontosan le volt jegyezve annak minden mozzanata. A megtalálás helyéből kiindulva, azt feltételezik, hogy ez a napló képezte a lány első olvasmányát. Ezt megtanulta és később is vissza tudta mondani.[18]

            „Tehát a családi háttér alapos kivizsgálásával mégis csak találtak «tudományos» magyarázatot erre a jelenségre.”[19]

 

4. A reinkarnáció keresztény szemmel

             Már itt az elején meg kell jegyeznünk, hogy: „a keresztény hit ellene mond a reinkarnáció tanának, olyannyira, hogy a kettőt nem lehet egyszerre hinni. ”[20]

            A keresztény hit központjában Jézus Krisztus halála és feltámadása áll, ezért ha az életben osztoztunk vele, a halál után részünk lehet a feltámadásban is.

Már az Ószövetség világosan kijelentette a halállal kapcsolatban, hogy: „Mint felhő tovaszáll, eltűnik a távolban... akit az alvilág elnyelt... otthona nem látja soha viszont.( Jó 8, 9-10)”[21]

            Ugyanerről számol be a Prédikátor könyve, a Zsidó levél és a szegény Lázárról szóló Lukács evangéliumban szereplő példabeszéd. Itt fontos Jézusnak a jobb latorral folytatott párbeszéde a keresztfán, amikor megígéri neki, hogy még aznap együtt lesznek a Paradicsomban. Ha létezne reinkarnáció, Jézus nem ígérte volna meg ezt a latornak, mert a karma törvény értelmében ennek szüksége lett volna az újramegtestesülésre, hogy bűneit jóvá tegye, mert ez a földi bűnhődés kényszerűségét kívánja meg, Jézus pedig nem utasítja őt még egy alacsonyabbrendű élőlénybe sem, hanem a megbocsátást adja meg neki rögtön a mennyországban.[22]

            A reinkarnáció felfogása ellenkezik a kinyilatkoztatási emberképpel, amely szerint az ember Isten képmása, szabad akarattal és személyi méltósággal. Tudjuk azt is, hogy az ember személye teljesen egyedi, nem helyettesíthető és nem is ismételhető meg. A test és a lélek szoros egységet alkot és nem olyan mint az ókori keleti népeknél, ahol a dualista felfogás alapján azt tartották, hogy a test a lélek burka, sőt mi több egyesek még a lélek börtönének is nevezték. A megismerhetetlenséget és az utazást azt is ellenzi, hogy csak úgy lehet valakinek nevében beszélni, fellépni, ha az illető egyén beléegyezik.[23]

            A lélekvándorlási eszménnyel szemben azt kell állítanunk, hogy az emberi lélek nem része egy minden ember fölött álló és közös valaminek, hanem egy külön szubsztancia, egy külön valóság és ez a valóság csak a testtel együtt tud önállóan működni. A reinkarnáció hívei szerint az, hogy a lélek egyik testből a másikba vándorol, azt bizonyítja, hogy a lelkek fejlődnek, sőt azt is lehet mondani, hogy tisztulnak, s egy emberi élet nem elegendő tisztulási időnek és ezért van szükség az újjászületésre.

            A keresztény felfogás sem tagadja, hogy nincs szükség tisztulásra, de ha az ember nem tudja egy élet leforgása alatt elérni a kitűzött tökélességi formát, akárhányszor újraszülethetik az ember, mert azt nem tudja elérni sohasem.

             A reinkarnáció - tant a panteizmusra, ciklikus gondolkodásra, evolúciós szemléletre, antropozófiára, hipnotikus tapasztalatokra építik. A terjesztői újra meg újra hivatkoznak arra, hogy ez a tanítás minden vallásban megvolt. Egy képzeletbeli 553- bán tartott konstantinápolyi ökumenikus zsinatra hivatkozva, ahol a keresztény tanításból kitörölték volna ezt a tanítást, és mivel kiátkozás terhe alatt büntették az emberek között ez lassan feledésbe merült. Ezt a vádat azonban azzal lehet elhárítani, hogy ilyen zsinatról az egyháznak nincs tudomása és egy döntés sem maradt fenn ebből az időből, amely ezt a témát taglalná.

Azzal is érvelhetünk, hogy sok korabeli szentírásfordítás került elő abból a korból különböző nyelvekre fordítva és egyikben sem látszik, hogy valamit is kitöröltek volna belőle, vagy legalább egy sem maradt fenn, amelyből ezt nem sikerült volna törölni.[24]

            „A mai kereszténynek is fontos lehet, mint hajdan a korintusiaknak, hogy helyesen a lényeget látva ismerje és vallja meg Krisztus - központú és a feltámadásra alapozódó hitét:«Ha  Krisztus nem támadt fel...nincs értelme a ti hiteteknek.» (1 Kor. 15, 14)  «...Hozzá hasonultatok a halálban, hogy ezáltal eljussatok a halálból a feltámadásra is.» (Fil. 3, 11)”[25]

 

  5. Összefoglaló

             A reinkarnáció tehát nem létezik; nemcsak a keresztény felfogás szerint, de ha valaki Ghandival végig gondolta volna a hindu felfogás szövevényes fonalát, az is rájöhetne, hogy az újramegtestesülés terhet jelent a lélek számára. Éppen ezért el kell ítélni, nemcsak ezt a felfogást, hanem azokat is, akik ezeket a tanokat hirdetik. Ha lehet jobb belátásra kell bírni az olyanokat, akik ezen felfogást vallják, s ha sikerül valakit is ezek közül a jó útra téríteni, nemcsak saját örömünk telne benne, hanem ezzel eleget tennénk keresztény mivoltunknak is.

            Láttuk azt, hogy sokan a tudatlanságból kifolyólag veszik át és terjesztik, nemcsak az újjászületés, hanem a New Age minden tanát. Ha tehát ez a keleti misztikus gondolkodásforma ennyire megragadó lehet, mennyivel inkább lehetne kézzelfogható a gyakorlatias, hozzánk sokkal közelebb álló kereszténység. Fel kell adni azt a felfogást, mely szerint minél rejtettebb, titokzatosabb valami annál jobb lehet számunkra, és hogy az a helyes út, mert a mai tudományos világban, az álltudományos, az intézményesített semmitmondás keretén belül születtek meg ezen mézes - mázos, sokatmondónak látszó rendszerek, mely rendszerek összetételét nem más alkotja, mint a keleti misztikus vallások vonásainak az egyvelege.