Újonnanszületés

ARTHUR E. WILDER-SMITH

 

"Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: "Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten." Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát." 

Nikodémus ezt kérdezte tőle: "Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?" Jézus így felelt: "Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem szüle tik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, Lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született."

Nikodémus megkérdezte tőle: "Hogyan történhet meg mindez?" Jézus így válaszolt: "Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete Legyen őbenne. 

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat" (János 3,1-21).

Nikodémust, a zsidók egyik előkelő és vezető emberét erősen foglalkoztatták bizonyos belső problémák. Sejtette, hogy csak Jézus tudja megoldani ezeket. Szégyellt azonban ki tanult, tudós teológus létére odafordulni kérdéseivel ehhez a képzetlen Jézushoz, annál is inkább, mivel a kérdések éppen szakterületére, a teológiára vonatkoztak.

Szeretett volna megtudni valami pontosabbat az üdvösségről, a belső gyógyulásról. Mivel szégyellt nyilvánosan, az emberek előtt odamenni Jézushoz, hiszen egyfajta megaláztatás volt számára teológiai kérdésekkel egy nem teológushoz fordulni, éjjel kereste fel Jézust, hogy meg ne lássa senki. Szorongásában és zavarában hízelgéssel kezdi a beszélgetést. Istentől jött tanítónak nevezi Jézust, még ha nem is tett le emberek előtt teológiai államvizsgát, és azok nem is ismerik el tanítónak. Isten azonban elismeri őt, amit Jézus tettei bizonyítanak.

Nikodémusnak ezekkel a szavaival Jézus egyáltalán nem foglalkozott. Amikor mi akarunk hízelegni Jézusnak azzal, hogy pusztán tanítónak vagy talán prófétának nevezzük, akkor a mi kérdéseinkre sem reagál. Sőt, Nikodémus hízelgő beszédét végig sem hallgatta, hanem váratlanul félbeszakítja: "Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem lát hatja meg az Isten országát." Ez aztán nem a teológiában használt nyelv volt, és Nikodémus egyszerűen nem érti. Hiszen nem mehet vissza az ember még egyszer az édesanyja méhébe, és nem születhet meg másodszor is! Jézus szavait persze nem szó szerint kellett volna értenie, hanem képletesen. Hány és hány ember jár ma is így, mint annak idején Nikodémus. Nem értik Jézus szavait, mert nem veszik figyelembe, hogy képekben beszél.

Jézus ugyanis körülbelül ezt akarta kifejezni a fent idézett mondattal: Egy gyermeknek élete van a megszületés előtt, és a megszületés után is. Azonban a gyermek születés előtti élete gyökeresen más, mint a születés utáni élete. Már a születés előtt is van szeme, de még vak, csak a születés után lát vele. Már a születés előtt is van tüdeje, de még nem ezzel lélegzik, hanem csak a születéstől kezdve használja. Ugyanígy már előzőleg is vannak idegei, de teljes mértékben csak a születés után használja őket. A magzatnak is van már szája, de csak a születés után tud enni és sírni vele.

Így tehát a születés az élőlény egészen új életmódjának kezdetét jelenti, bár élni már azelőtt is élt. Csak a születéssel kezdi észlelni a világot. Hasonló dolog történik az ember újonnan születésekor. Bár már az újjászületés előtt is élünk, de előtte még nem észleljük Isten országát, mint ahogy a még meg nem született gyermek sem ismeri környezetét, pedig abban él! 

Isten országát csak az újonnanszületés után látjuk, érezzük és tapasztaljuk meg. És amint az ember természetes születése is gyakran nagy fájdalmakkal jár mind a kisbaba, mind az anya számára, úgy egy hívő újjászületése is sokszor nagy lelki fájdalmakat okoz.

Bár Nikodémusnak teológusként könnyen meg kellett volna értenie ezt a példabeszédet, teljesen érthetetlen marad számára Jézus mondanivalója. Ezért ő egy másik párhuzamhoz folyamodik, amit már biztosan meg fog érteni a tudós. "Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne." Ezt aztán bizonyára azonnal megérti Nikodémus. Gondolni fog a pusztában zúgolódó izráelitákra; mindazokra a csodákra, amelyeket Isten tett értük, hogy segítsen nekik, ellássa őket. Eszébe fog jutni, hogy Izráel népe száraz lábbal kelhetett át a Vörös-tengeren, miközben a fáraót és seregét elborította a víz. Aztán a zsidók el kezdtek panaszkodni a pusztában, mert az Istentől küldött manna helyett valami mást akartak enni. Szemrehányásokat tettek Istennek és Mózesnek.

Isten azzal válaszolt erre az elégedetlenségre, hogy mérges kígyókat küldött a nép közé. Ezek nagyon veszélyesek voltak. mert akit csak megmartak, annak vége volt. Isten tehát úgy neveli népét, mint egy apa, nem kényeztetően, hiszen nem nagyapa ő. Ebben a bajban Mózes Istenhez kiáltott, hogy szabadít sa meg őket a kígyóktól. Mózes közbenjárt a népért, bár ellene is morogtak, és szidták őt. Ám Isten nem szabadította meg a népet a mérges kígyóktól. Úgy tűnik, Mózes nem helyesen kért a közbenjárásában. Isten egészen másként felelt, mint ahogy azt Mózes és a nép várta. Azt parancsolta ugyanis Mózesnek. hogy formáljon ércből egy kígyót, és erősítse fel azt egy póznára. Ezt a rudat pedig állítsa fel az izráelíták táborában mint Isten jelét.

Akit megmart egy mérges kígyó, annak csak fel kellett pillantania Mózes érckígyójára, és az Isten ígéretébe vetett bizalomnak eme felpillantása által meggyógyult. Aki azonban a kígyómarás után nem nézett rá a rézkígyóra, és ezáltal elutasította Isten ígéretét (miszerint meggyógyul, aki felnéz rá), annak meg kellett halnia. Ezt a választ adta Isten Mózes imájára. Ennek az Istentől kapott jelnek, ennek a kígyónak a jelentése évezredeken át rejtve maradt. Pedig mély értelme van a kígyó képének, amit Jézus csak az Újszövetségben fejtett meg nekünk.

"Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie." A kígyó felemelését tehát Jézus keresztre emeléséhez kell hasonlítanunk. Ezek szerint a kígyó, amint a pusztában a póznán felemelték, Jézus kereszten történt felemeltetését szimbolizálja. A keresztet a póznához hasonlítja a kép, Jézust pedig a kígyóhoz. Szabad azonban Jézus felemeltetését egy kígyó felemeléséhez hasonlítanunk? Helyes dolog Jézust, a Tökéletest egy olyan csúnya állathoz hasonlítani, mint a kígyó? Pedig a Biblia éppen ezt az összehasonlítást használja. Vajon miért? Ennek megértéséhez gondoljuk végig a következőket:

A kígyó egy elfajult állat, úgy értve, hogy eredetileg nem volt ilyen degenerált, elkorcsosult, mint amilyen ma.

Korábban a kígyó rendkívül eszes volt, a mezei állatok közül a legintelligensebb - tudjuk meg a Bibliából és az ősi népek mítoszaiból. Most ez már bizonyosan nem így van, a kígyó nem különösebben értelmes. Majmok, delfinek és kutyák is lekörözik e téren.

Testileg is degenerált a kígyó ahhoz képest, amilyen azelőtt volt. Hajdan valószínűleg voltak lábai; a király pitonoknál pl. még ma is kimutathatók a rudimentális (csökevényes) lábak a bőr alatt. A kígyó primitív testfelépítése tehát nem primer, hanem szekunder jellemzője. Korábban ugyanis nemes, testileg is előkelő állat volt. Csupán az átok után lett degenerált állattá, amely csak hason csúszva tud mozogni. Még a görög mítoszok egészen régi képei is egyenesen ál ló nemes állatként ábrázolják a kígyót. Tüdejének, szívének és idegrendszerének egész felépítése primitív, de nem elsődlegesen, hanem másodlagosan primitív. Azt jelenti ez, hogy tüdeje, szíve és idegrendszere egy korábbi időszakban fejlettebb volt, mint ma. Most minden az egész állat degradálódásáról beszél, pedig valamikor magasabb szinten állt az állatvilágban, mint manapság. A kígyó tehát fiziológiailag egy másodlagosan primitív állat - egy degradálódott, visszafejlődött lény Ilyen degradálódásra sok más példa is van az állat- és növényvilágban. 

A kígyó a Biblia szerint és az ókor bizonyos mítoszai értelmében is szép állat volt hajdan. Évának kifejezetten imponált a paradicsomban. Most azonban csúnyának találjuk, látványa félelmet kelt az emberekben. Ez is lecsúszásának, elsatnyulásának a jele.

Mózes rézkígyóját valószínűleg szöggel átszúrva rögzítették a póznára, amelyen felemelték. Egy átszúrt, azaz megölt kígyót ábrázolt tehát. Az élőlények számára a halál a végső elfajulás vagy degeneráció, amely végleges, testi enyészethez vezet.

Mivel az érckígyó egy elpusztított állatot ábrázolt, azt is szimbolizálta, hogy a méregfoga ki van húzva. Most már sem védekezni, sem másokat megmarni nem képes.

Mi köze azonban mindennek az Úr Jézus kereszten történt felemeltetéséhez? Amint láttuk, a kígyó a degradálódást és elfajulást jelképezi, ugyanis olyan állatról van szó, amely lecsúszott az állatvilágban, visszafejlődött, a Biblia pedig azt tanítja, hogy ennek a bűn volt a kiváltó oka. Különös, hogy a Biblia ennél tovább megy, sokkal tovább, mint azt közülünk a legtöbben merészelik. Az Ige ugyanis a póznán függő elfajult kígyót a keresztre szegezett Úr Jézus Krisztushoz hasonlítja. Ha ez nem szerepelne így a Szentírásban, valószínűleg sohasem kockáztatnánk meg ilyen párhuzamot. Mivel azonban a Biblia kifejezetten tanítja ezt, gondoljuk át mély tisztelettel pontról pontra.

Jézus gazdag volt, már a világ teremtése előtt részesedett mennyei Atyja dicsőségében annak jobbján. Itt az ő elképzelhetetlen gazdagságáról, mérhetetlen fenségéről és méltóságáról beszél a Szentírás. Ez a kép egyik oldala. Amikor azonban emberré lett, nem akadt a vendégfogadóban hely a számára, és barmok között kellett megszületnie. Érhette-e volna ennél nagyobb megaláztatás a világ Teremtőjét? Micsoda lealacsonyodás, méltóságvesztés, sőt azt mondhatjuk, micsoda degradálódás ez tulajdonképpeni rangjához képest!

Amikor Jézus a megdicsőülés hegyén állt, leírhatatlan fényesség övezte, ruházata tündöklő hófehér lett. Ebben a mennyei dicsőségben beszélt Mózessel és Illéssel. Vesse össze ezt a jelenetet a megkorbácsolt, leköpdösött, véresre vert Jézussal, amint a kereszten függő kificamított végtagokkal: a megdicsőüléskor pompás és végtelenül szép, a kereszten azonban oly csúnya, hogy az emberek elfordulnak Tőle. Képzelje maga elé, amint istentelen emberek nyála folyik le nemes arcán - ez len ne a dicsőség királya? El tud képzelni ennél nagyobb megaláz tatást, degradálódást, sőt elfajulást?

Jézus ott ül trónján a mennyei dicsőségben, és minden fenséges angyal neki szolgál teljes szépségben - ez a kép egyik oldala. Nézze meg most a másik oldalát: pillantson fel Jézusra, amint töviskorona van a fején és bíborruha a vállán! Egész éjszaka brutális római katonák játékszere, szórakozásuk tárgya volt. Egy teljes regiment azt csinálhatta vele, amit csak akart! 

Nézzen fel Jézusra, amint a trónján ül, amikor Isten általa megteremtette a világokat, és amint általa fenntartja azokat. Ő a nagy adományozó, igen, az élet szerzője maga, a Halhatatlan, az Örök. Hasonlítsa össze ezt a magasztos képet azzal a férfival, aki eltorzult, nyáltól, izzadságtól és vértől csöpögő arccal kileheli a lelkét az Atyára bízva azt. Megölik az élet királyát, méghozzá a világ legvallásosabb embereinek csőcseléke küldi őt a halálba. Milyen kiáltó ellentét mutatkozik e két személy között! Pedig ugyanarról a Jézusról van szó. Micsoda degradálódás és elfajulás! Milyen mélyen meggyalázták Jézust! Nem csoda hát, hogy a Biblia az elfajult állathoz, a kígyóhoz hasonlítja. Tehát mindketten - Jézus is és a kígyó is- el vesztették eredeti pozíciójukat. Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie.

A nagy angol keresztény filozófus, C. S. Lewis tartott egyszer az oxfordi egyetemen egy igehirdetést, amelyben illusztrálni kívánta az ottani egyetemistáknak azt, mit is tett értük Jézus. Azt mondta, hogy ha szeretnénk legalább valami halvány el képzelést nyerni arról az áldozatról, amelyet Jézus értünk vállalt, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, milyen szívesen engednénk magunkat csigává degradálni, hogy a csigák nyomorult fajának segítséget hozzunk. De ez a degradációnk még messze nem lenne olyan mély, mint az, amelyet Jézus önként magára vett értünk. Ha egy ember vállalná a fenti áldozatot, mit gondolna vajon, ha a csigák "hálából" halálra kínoznák érte? Az emberek és Jézus közti szakadék pedig még nagyobb, mint az emberek és a csigák közötti.

Most fel kell tennünk még egy kérdést. Mi volt a kígyó elfajulásának az oka? Mindegy, hogy itt most a kígyó állatként történt elfajulására gondolunk, vagy pedig a kígyó mögött álló Sátán, a dicső angyal elfajulására. A világosság angyalából, Luciferből az írás kijelentése szerint sötét démon lett. Mi volt az oka mindkét elfajulásnak? Egész egyszerűen azt kell erre válaszolnunk, hogy a bűn. Szabad azonban ilyet állítanunk? Mondhatjuk azt, hogy Jézus megaláztatását a bűn váltotta ki? Hát hogyne, mert bár ő bűn nélküli volt, értünk bűnné lett. Magára vet te az én bűnömet, ezért bűnös lett értem. Bár saját maga tiszta, makulátlan és bűntelen volt, azonosította magát velünk, úgyhogy a mi bűnünk degradálta őt. Ezért történt ez a félelmetes elfajulás és megaláztatás a kereszten. És ezért emeltetett fel, amint Mózes is felemelte a kígyót a pusztában.

A bűn mindig eltorzít, lealjasít. Nézze meg pl. a fiatalembert, aki prostituáltakhoz jár. Figyelje meg homályos, zavaros szemét és egész arckifejezését. Látja a szifilisz következményeit magukon a bűnösökön, valamint szegény gyerekeiken és unokáikon? Hát nem elfajulás ez? Ami azonban még rosszabb, az az a tény, hogy nem csupán a test fajul el a bűn által, hanem a lélek és az ember egész jelleme is tönkremegy benne. Ez pedig nem csak szexuális bűnök esetében van így, bár ezek következtében különösen is elnyomorodik test és lélek egyaránt. Az alkoholizmus is kiforgatja magából mind a testet, mind a lelket. Nézze csak, hogyan veszi el az alkohol az iszákos akaratát, úgy hogy idővel már akarni sem tudja az itallal való szakítást. Bizonyos idő elteltével az alkohol akarat nélküli bábja lesz. Ez a fajta bűn aláaknázza a jellemet és a testet. Erős italoknak, pl. likőröknek ráadásul az orvostudomány mai állása szerint közük van az ajak-, száj- és nyelőcsőrákhoz. A dohány szenvedélyes élvezete is összefüggést mutat a legfrissebb adatok szerint az ajak-, gyomor- és tüdőrákkal. Természetesen egyáltalán nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy az alkoholnak és dohánynak bárminemű élvezete automatikusan bűn. Akkor válik bűn né, ha annak ellenére élünk vele, hogy ezzel ellenkező felismerésre jutottunk, vagy pedig ha szenvedéllyé válik, amelytől nem tudunk többé szabadulni, mert kötöz bennünket.

Így tehát a bűn ismertetőjele a test és lélek elfajulása. Nem csak az ún. durva bűnök okoznak elfajulást, hanem minden tisztátalan gondolat, minden hazugság, bármely dühkitörés is árt nekünk. Ezért feltétlenül szükséges, hogy itt, ebben az életben megtapasztaljuk, hogyan szabadul meg az ember a bűntől. Különben erre az életre és az örökkévalóságra is elnyomorodunk és elfajulunk miatta.

A kígyó jelként emeltetett fel, azaz felemeltetésének szimbolikus jelentése van. A kígyómarottak közül mind meggyógyultak, akik csak Isten Igéjének engedelmeskedve felnéztek az érckígyóra. Amikor Nikodémus az éj leple alatt Jézushoz ment, ő azt akarta neki elmondani, hogy a kígyóra történő, hitből fakadó rápillantás gyógyulást és új életet eredményezett ugyan úgy, ahogy a hittel történő felnézés Jézusra, a Felemeltetettre kigyógyít a bűn és a halál marásából, és új élettel ajándékoz meg. Egy kivégzett kígyó új életet és egészséget adott, a kivégzett Megváltó-Isten pedig a lélek egészségét és új, örök életet nyújt nekünk, ha feltekintünk őrá. Mindkét esetben a bizalom pillantása az az eszköz, amely által részesülünk ezekben a jó téteményekben: "hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne" (János 3,15).

De még néhány dolgot észre kell vennünk. Ha bárki azt akarta, hogy kigyógyuljon a kígyóméregből, személyesen kellett feltekintenie a rézkígyóra. Amennyiben meg akart gyógyulni, nem küldhetett maga helyett valaki mást, se unokáját, se nagyapját, se nagyanyját, se anyját, se apját. Bámulatos, milyen sok ember válaszol így amikor megkérdik tőle, hogy hívő keresztény-e: "Anyám vagy nagyanyám nagyon kegyes asszony volt." Természetesen örülhetünk, ha ez így volt, de személyesen minket ez nem ment meg. Mindenkinek meg kell vizsgálnia a szívét Isten előtt, hogy tényleg Jézusra néz-e, teljes bizalmát Jézusba veti-e a megmenekülését illetően. Sokan remélik titkon és gyakran tudat alatt, hogy mégiscsak számítani fog Isten előtt, milyen "rendes emberek" ők. Pedig az egyetlen, amit Isten el tud ismerni, az Jézus kereszten meghozott nagy, végtelenül nagy vétekáldozata.

Figyelembe kell vennünk egy további fontos dolgot is. Öreg izráelita ül a sátrában, és egyszer csak megmarja egy mérges kígyó. A marás helye gyorsan megdagad, és felesége kérve-kéri. menjen ki, tekintsen az érckígyóra. Meg is teszi, és nyomban meggyógyul. Örömtől sugárzó arccal siet vissza a sátorba, hogy megossza feleségével a jó hírt. De éppen a küszöb átlépésekor belemar egy második kígyó. A seb dagadni kezd, és a család megrökönyödve mered rá. Mit tegyenek? Ekkor eszükbe jut, hogy Isten parancsa nem szabott semmilyen korlátot arra nézve, hányszor szabad a kígyóra nézni, hanem egész egyszerűen csak annyit adott hírül, hogy minden kígyómarott meggyógyul, ha hittel feltekint a rézkígyóra. A megmérgezett erre gyorsan kibiceg újra, odanéz, és megint meggyógyul. Egy harmadik és negyedik alkalommal is megtörténik ugyanez, de az érckígyóra pillantás valamennyi esetben segít. Megvilágítja ez a Szentírás egyik fontos alapelvét. Ha valaki őrizkedni akar a Sátán és a bűn hatalmától, akkor gyakran rá kell pillantania Jézusra, a Megfeszítettre. Aki pedig folyamatosan megszentelődő életet akar élni, annak szakadatlanul a felemeltetett Jézusra kell néznie!

A fent leírtakból világosan látszik, hogy a Biblia nem ígér ált alános amnesztiát Isten ítélete alól. Amnesztiában, azaz kegyelemben csak az részesül, aki Isten Igéjének szót fogadva Jézusra tekint. Isten nem törli el a világban a bűnt, a mérges kígyókat, az élet sok kísértését és próbáját, sőt a poklot sem. Mutatott azonban egy szabadon, akadálytalanul járható utat, melyen győzedelmeskedhetünk a kárhozaton és a bűnön, ugyanis részeltet bennünket abban a győzelemben, amelyet ő vívott ki ezek fölött: "De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket" (2 Kor :,14). Egyetlen kiút van a bűn miatti nyomorúságból, a pokolból és az örök halálból: bizalommal Jézusra tekinteni. Ő örök megváltást szerzett nekünk. Nem olyan fontos, hogy külsőleg mely szervezethez, egyházhoz vagy szabadegyházhoz tartozunk. A valóban mérvadó az, hogy el tudjuk-e mondani: Jézus a kereszten a mi, az én bűneimet hordozta, s hogy egyedül őrá nézek-e a bűnbocsánat és megszentelődés tekintetében.

Az újonnanszületés, amiről Jézus ezen az éjjelen Nikodémussal beszélt, abból áll, hogy valaki személyesen igénybe veszi Jézus áldozati halálát és feltámadását. Ha ezt megtesszük, akkor egészen új világ nyílik meg előttünk, éppen úgy, mint ahogy az újszülött előtt feltárul egy új világ. A még meg nem született gyermeket körülvevő világ az egész idő alatt valóság volt- csak éppen a gyermek számára nem volt még az. Jézus szellemi világa, a megváltott szív boldogsága, a menny örömei ezen a földön az "újonnanszületettek" számára valóságot jelentenek, léteznek, és ők élvezik is ezeket. Az újonnan még nem születettek számára mindez csupán fantáziaszülemény.

Tulajdonképpen nem is lehet elvárni, hogy újjá nem születettek megértsék ezeket a dolgokat, mint ahogy egy meg nem született gyermek sem érti a világunkat. Érdekes, hogy ez a világ hirtelen feltárul és mind jobban megnyílik előttünk, ha a legnagyobb komolysággal, szívünk legmélyén bizalommal rá tekintünk Jézusra. "A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze" (Ézsaiás 53,4-5). Saját bűnös voltunk megvallása nyitja rá a szemünket Isten országára az újonnanszületésben.

A szerző (1915-1995) természettudós és hívő keresztény volt. Munkái jelentősen előrevitték Európában a teremtéskutatást.

ethos, 2002/2