Magánkinyilatkoztatások
A lelkek megkülönböztetését alkalmazni kell az ú.n. magánkinyilatkoztatások
esetében is.
A kinyilatkoztatás, amely a keresztény hit tárgyát képezi,
az apostoli időkkel lezárult (DS
3421). „Mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek” (Jn 15,15). Mint
a 2. vatikáni zsinat tanítja, „a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges
eljöveteléig már nem kell várnunk semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást” (DV
4). Ez azonban nem jelenti azt, hogy Istennek nincs joga szólni az emberhez,
ahányszor csak akar, hanem csak azt, hogy Isten Jézus Krisztusban történt végérvényes
önkinyilvánításához már nem lehet többletet adni. Ha Isten ma is szól az
emberhez, az konkretizálása, alkalmazása, történelmivé tétele a már adott
kinyilatkoztatásnak. Nem tesz hozzá semmit a Szentírásban és Szenthagyományban
bennfoglalt igazságokhoz, hanem abban segít, hogy azok gyakorlativá, életté
váljanak. Az ilyen ú.n. magánkinyilatkoztatások elfogadása soha nem válik az egész Egyházra kötelezővé.
Aki meggyőződött arról, hogy valóban Isten szólt bennük, természetesen köteles
elfogadni őket, de az Egyház hithirdetéséhez csak annyiban tartoznak,
amennyiben a nyilvános kinyilatkoztatást 1 erősítik meg.
A rendes
karizmákat nem szoktuk magánkinyilatkoztatásnak nevezni. Azok a vezetések,
prófétai szavak, megkülönböztetések, ismeretek, amelyek a karizmatikus
megújulással a hívők hétköznapi életének részévé váltak, mindig bőségesen
keverednek emberi mozzanatokkal (a pneumatikus elem a pszichikussal), és ezért inkább csak több-kevesebb
valószínűséget tulajdoníthatunk nekik, mint bizonyosságot; semmiképpen sem a
hit feltétlen bizonyosságát. Ezek rendes karizmák, a Szentlélek
természetes képességeinken keresztül
működik bennük. Tud azonban Isten rendkívüli módon is közölni igazságokat, olyan
látomások, szózatok, belső élmények formájában, amelyeknél világosan
tapasztaljuk, hogy nem belőlünk jönnek, hanem természetes adottságainkat
meghaladó erőtől származnak. Az így közölt igazságok a magánkinyilatkoztatások. Ilyenek mindig is előfordultak az
Egyházban, mint a szenttéavatási akták bőségesen bizonyítják. A legismertebb
újkori példák Alacoque Szent Margit Jézus
Szíve-kinyilatkoztatásai Paray-le-Monialban a 17. században, Soubirous Szent
Bernadett lourdes-i jelenései a 19. és a fatimai pásztorgyerekek (Ferenc,
Jácinta és Lucia) látomásai a 20. században.
A magánkinyilatkoztatások – mivel rendkívüli és gyakran igen
nagyhatású jelenségek – alapos megkülönböztetésre szorulnak. Mérlegelni kell a bennük szereplő
személyek pszichikai kiegyensúlyozottságát, erkölcsi életvitelét, jámborságát,
alázatát, a közlések tartalmát, viszonyát az Egyház hitéhez, és főképpen a
rendkívüli történések eredményét, gyümölcseit. Démoni lelkektől hamis
magánkinyilatkoztatások származhatnak, amelyek kezdetben talán megörvendeztetik
a lelket, de végül zavart és békétlenséget hoznak létre benne. (...)
A
magánkinyilatkoztatások sem függetlenek az ember természetes képességeitől,
nevezetesen a fantázia
működésétől. Ezért még szentéletű emberek is könnyen tévedhetnek a
magánkinyilatkoztatások tartalmában vagy értelmezésében. (...)
A hívőnek
igyekeznie kell a megkülönböztetés gyakorlásával véleményt alkotni a
magánkinyilatkoztatások hitelességéről, de egészen nyugodt csak akkor lehet, ha
ezt már az Egyház illetékes szervei is megtették. Róma hamar hallatja
szavát, ha nyilvánvaló, hogy egy jelenség nem isteni eredetű. (...) Pozitív ítéletet nehezebben, lassabban hoz az
Egyház (pl. mindmáig nincs hivatalosan eldöntve a medjugorjei jelenések
hitelességének sokat vitatott kérdése). De még a pozitív ítélet sem kötelezi a hívőket arra, hogy a kérdéses
magánkinyilatkoztatást elfogadják, hanem csak megnyugtatja őket,
hogy biztonsággal hihetnek benne. 2
A hiteles magánkinyilatkoztatások viszont Isten
megnyilvánulásai, amelyek figyelmeztetnek és vezetnek. Amilyen hiba volna
szenzációhajhász módon minden rendkívüli (vagy annak látszó) jelenségben isteni
beavatkozást látni, ugyanolyan hiba racionalista
módon kételkedni, amikor Isten valóban, igazolhatóan szól. A fatimai jelenések
egyes próféciái a szemünk láttára teljesedtek be történelem-rendítő erővel,
például a szovjet (és azt követően a kelet-európai) kommunizmus összeomlásában.
/ Mozaik
részletek a Kerub cikkekből - Kovács Gábor /
A web szerkesztő segítő megjegyzései:
1
„A nyilvános (vagy hivatalos) kinyilatkoztatás Istennek azt a kinyilatkoztató tevékenységét jelenti, mely az egész emberiségnek szól, s az Ó- és Újszövetségből álló Szentírásban nyert írott formát.” Ratzinger ...
„A nem-írott formát (Szenthagyomány) és
magát a kinyilatkoztatás eseményét nem azonosítja a Szentírással. (...) A nyilvános (vagy hivatalos) kinyilatkoztatás Istennek
az emberiséghez intézett teljes üzenete, amelyet a Szentírás és a
Szenthagyomány őriz számunkra. Istennek a szent szövegek írását kísérő
sugalmazó tevékenysége nem azonos kinyilatkoztató tevékenységével, amely
abban áll, hogy kinyilvánítja igazságait az embernek, gyakran írás
nélkül. ” Kovács Gábor atya
2 „Minden katolikusnak szíve joga, hogy ne higgyen egy-egy jelenésben, és ez még Lourdesra is vonatkozik.” - René Laurentin atya
|