DICSŐSÉG A KIRÁLYOK KIRÁLYÁNAK !!!
A
magánkinyilatkoztatások helye a kereszténységben
A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta annak
fontosságát, hogy a laikusok részt vegyenek az Örömhír terjesztésében Isten
különböző adományai által, amelyeket kiáraszt Egyházára. A Lumen Gentiumban a
Zsinat világosan állítja, hogy a laikusok részesülnek Krisztus prófétai
tisztségében, és hogy Krisztus „...betölti prófétai
küldetését, nem csupán a Hierarchia által, mely az ő nevében és hatalmával
tanít, hanem a világi hívek által is, akiket tanúnak állít, és a hit érzékével
és a szó kegyelmével ellát...” (Lumen Gentium 35). Ezért minden laikus
személynek részt kell vennie az Evangélium szolgálatában Istentől kapott
karizmájának megfelelően, és ezeken az adományokon keresztül egyszerre lesz
tanú és az Egyház küldetésének élő eszköze „Krisztus ajándékának mértéke
szerint.”
A katolikus fundamentális teológia legfontosabb
művei különbséget tesznek a Kinyilatkoztatás (nagybetűvel) mint a
visszatükrözés fogalma és a kinyilatkoztatás (kisbetűvel, gyakran többes
számban) mint a megtapasztalás fogalma között. Amikor a
magánkinyilatkoztatásokról beszélünk mint
kinyilatkoztatásról, akkor a kisbetűvel írt kinyilatkoztatásról tapasztalati
szempontból beszélünk.
A megtapasztalásról
mint kinyilatkoztatásról nem a tan szempontjából beszélünk, és nem
akarunk semmilyen módon versenyre kelni a Kinyilatkoztatással. A hiteles
magánkinyilatkoztatások nem tesznek hozzá semmit „a hit letéteményéhez”, ahogy
a „prófétai kinyilatkoztatások” sem tesznek hozzá. Istennek a magánkinyilatkoztatások
által hozzánk intézett felszólítása éppen a hit letéteményének teljes
igazságára szándékozik rámutatni, hogy a mélyére hatoljunk
és igazságából éljünk. (KEK 66.- 67.)
A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű
konstitúciója világossá tette, hogy a nyilvános Kinyilatkoztatás teljes és
tökéletes, és hogy „már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem
kell várnunk a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig” (Dei Verbum
4). Másrészt viszont a Dei Verbum arra is rávilágít, hogy Isten népének állandóan
szüksége van eme igazság elmélyítésére (KEK 67.):
„Ez az apostoloktól származó hagyomány a
Szentlélek segítségével az Egyházban kibontakozik: egyre teljesebb lesz az
áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és
keresései folytán, akik szívükben el-elgondolkodnak rajtuk (vö. Lk 2,19-51); részben a tapasztalt lelki dolgok benső
megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt
megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok
folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, míg csak be nem
teljesednek benne Isten igéi.” (Dei Verbum 8)
A magánkinyilatkoztatások
prófétai szerepe
Joseph Ratzinger bíboros a keresztény prófécia
és a Kinyilatkoztatás kapcsolatáról határozottan kijelentette, hogy
félreértéseket okoz az a tézis, miszerint a prófécia véget ér a Krisztusban
való teljes Kinyilatkoztatásban. Álláspontját a keresztény próféciáról adott
interjújában, majd a harmadik fatimai titok nyilvánosságra hozatalával
kapcsolatban világosan kifejtette:
“A Kinyilatkoztatásban valójában az Isten adja
nekünk önmagát, alakítja a történelmet velünk, összegyűjt
és újból egyesít minket. A Kinyilatkoztatás olyan találkozás, amelynek van
benső közlő ereje és ismertető jellege. Ez elősegíti a Kinyilatkoztatás
igazságának megismerését. Helyesen értelmezve, a Kinyilatkoztatás elérte célját
Krisztussal, mert - Keresztes Szent János gyönyörű szavaival - amikor Isten
személyesen szól, akkor ahhoz nincs mit hozzátenni. Ennél többet nem lehet a
Logosról mondani. A Logos tökéletes módon van velünk, és Isten nem adhat
nagyobbat, nem mondhat többet nekünk, mint Önmagát (KEK 65.). De Istennek ez a
teljessége Önmaga átadásában - vagyis, hogy Ő, a Logos, jelen van testben - azt
is jelenti, hogy nekünk egyre mélyebben bele kell hatolnunk ebbe a
misztériumba. Ez visszavisz minket a reményhez. Krisztus eljövetele kezdete egy
állandóan mélyülő tudásnak és fokozatos felfedezése annak, amit a Logos magában
foglal. Így új mód nyílik arra, hogy az ember megismerje a teljes igazságot,
ahogy Jézus mondja János evangéliumában, amikor a Szentlélek eljöveteléről
beszél. Úgy vélem, hogy Jézus búcsúbeszédének szentlelkes krisztológiája
témánkkal kapcsolatban igen fontos, mert Jézus azt magyarázza meg, hogy testben
való eljövetele csupán az első lépés. A valóságos eljövetel akkor következik
be, amikor Krisztus nem kötődik többé valamely helyhez vagy helyileg behatárolt
testhez, hanem a Lélekben jön el mindannyiunkhoz mint
a Feltámadott, ami azt jelenti, hogy az igazság megismerésének is mindjobban el
kell mélyülnie (KEK 66.-67.). Mivel ez a pneumatikus krisztológia határozza meg
az Egyház idejét, vagyis azt az időt, amikor Krisztus a Lélekben jön el
hozzánk, számomra világos, hogy természetesen nem hiányozhat
és nem homályosulhat el a prófétálás mint a remény és a felszólítás eleme.”
(A „30 nap” c. folyóirat 1999. januári számából.)
* * *
“A
magánkinyilatkoztatásoknak igen szerény hely jut az Egyházban,
ugyanakkor alapvetően fontos prófétai szerepük van, különösen a
hitehagyás a langyosság és a hitnek szociokulturális bénultsága idején, mint
amilyen a mi időnk.” - álapítja meg René Laurentin atya aki a II. Vatikáni Zsinat szakértője, és
egyike a világ legkiválóbb marialógusainak.
A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) a
magánkinyilatkoztatásokról:
KEK 64.
A Próféták által Isten formálja népét az üdvösség reményében, az új és örök szövetség várásában, mely minden embernek szól, és a szívekbe lesz írva. A Próféták Isten népe radikális Megváltását hirdetik, a megtisztulást minden hűtlenségtől; az üdvösséget, mely minden népet magába fog foglalni. Ezt a reményt elsősorban az Úr szegényei és kicsinyei őrzik. Szent asszonyok, mint Sára, Rebekka, Ráchel, Mirjam, Debora, Anna, Judit és Eszter tartották elevenen Izrael üdvösségének reményét. E remény legtisztább képe Mária.
KEK 65.
"Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt. Ebben a végső korszakban Fia által beszélt hozzánk" (Zsid 1,1-2). Krisztus, Isten Fia, aki emberré lett, az Atya egyetlen, tökéletes és felülmúlhatatlan Igéje. Benne Isten mindent kimond
és Istennek Őrajta kívül nem is lesz másik szava. Keresztes Szent János, miután sokan mások szóltak erről, ragyogóan fejti ki az igazságot a Zsid 1,1-2 magyarázatában:
Azzal, hogy Isten saját Fiát adta nekünk, aki az ő szava, már nincs más nekünk szóló szava. Ebben az egyetlen Szóban Isten mindent közölt velünk, egyszer és mindenkorra (...). Amit ugyanis a próféták útján részletekben mondott, azt teljes egészében kimondta Fiában, nekünk adva ezt a "mindent", aki az ő Fia. Így, ha valaki most akarna kérdéseket feltenni, vagy látomást, kinyilatkoztatást igényelne, nemcsak ostobán cselekedne, de megsérti Istent, minthogy nem az ő Fiára tekint egyedül, hanem mást, valamifajta újdonságot keres.
KEK 66.
“A krisztusi üdvrend, mivel új és végleges szövetség, nem múlik el soha.
Így, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig már nem kell várnunk
semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást.” (Dei Verbum 4).
A kinyilatkoztatás azonban, bár befejeződött, még nincs teljességgel
kibontva. A keresztény hit feladata fokozatosan feltárni teljes
jelentőségét a századokon át.
KEK 67.
A keresztény századok folyamán léteztek olyan
kinyilatkoztatások, amelyeket “magánkinyilatkoztatásnak” nevezünk. Némelyiküket
az egyház tekintélye is elismerte, mégsem tartoznak a hitletéteményhez. Ezek
szerepe ugyanis nem az, hogy “javítsák” vagy akár kiegészítsék Krisztus
végérvényes kinyilatkoztatását. Inkább abban segítenek, hogy ezt mélyebben
éljük egy adott történelmi korszakban. A hívő érzék az egyházi
Tanítóhivatal vezetésével képes megkülönböztetni és elfogadni azt, ami ezekben
a kinyilatkoztatásokban Krisztus vagy szentjei hiteles jelzésének bizonyul az
Egyház számára.
A keresztény hit nem fogadhat el olyan “kinyilatkoztatásokat”,
melyek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy kijavítják,
vagy túlhaladják a Krisztusban teljessé lett kinyilatkoztatást. Ilyennel
találkozunk bizonyos nem keresztény vallásokban, de bizonyos újabb szektákban
is, melyek ezeken a “kinyilatkoztatásokon” alapulnak.
Hivatalos kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások - helyük a teologiában Joseph Ratzinger bíboros a Hittani Kongregáció prefektusa
Magánkinyilatkoztatások Bocsa József O.Sch.P.
A magánkinyílatkoztatásokról Részletek a Kerub cikkekből - Kovács Gábor atya - Hétláng közösség
Miért van szükség magánkinyilatkoztatásokra, amikor Krisztuson keresztül már a teljes kinyilatkoztatást megkaptuk? Dr. Michael Kaszowski - dogmatikus teológiát tanít Lengyelországban, a katowicei Érsekség Papnevelő Intézetében.
Prófécia és kinyilatkozatás Niels Christian Hvidt -
a Romai Gregorián egyetem profeszora.
Egy tanítás a mai idők prófétai átéléseiről és helyükről a kereszténységben Rick Joyner prófétai látások karizmájával megáldott protestáns keresztény testvér, aki az Elhívás c. könyvének bevezetőjében ad tanítást. Amiről beszél könyvének bevezetőjében, az a katolikus egyházban a magánkinyilatkoztatások területére tartozik. Meglepő a hasonlóság Kassowski atya tanítása és Rick Joyner bevezetője között. Mindezt örömmel vesszük, mert példa értékü és útjelző a karizmatikus katolikusoknak is, mivel mindezt egy protestáns kereszténytől olvashatjuk.
A szeretet és az alázat hiányát betöltő "Ke / Ka Szu", amely a keresztények egységének bomlasztója és az eredeti bűn egyik jelenkori öltözete
Ide kapcsolodó Szentírási részek
* * *
„Mert, mint a hajnal pírját, felragyogtatom tudásomat mindnyájuknak, és hirdetem azt messze
vidékeknek. Behatolok a föld minden alsó részébe, felkeresem az összes alvót,
és megvilágítom mindazokat, akik bíznak az Úrban. Kiöntöm továbbra is a
tanítást prófétai szóval, azoknak juttatom, akik bölcsességet
keresnek, és nem hagyok fel vele, nemzedékről nemzedékre, míg el nem jön a
szent korszak! Hadd lássátok, hogy nemcsak magamnak fáradtam, hanem mindazok
javára, akik igazságot keresnek.”
(Sirák
24,45-47)
Életadó Krisztus Istenünk dicsőség néked!
|